Jézuska tojt nekünk családilag kiállítás belépőt a Boticellitől Tizianoig-ra és mi, családilag, ma voltunk hivatottak elmenni rá. El is érkeztünk a tett helyszínére, bár én szúrós kedvvel, de gondoltam kultúrálódom kicsit és majd jó lesz. Már a ruhatárban fennakadtam azon, hogy nem hagyták hogy bevigyem a (szerintem) kisméretű táskámat. Mert bizony van szabványméret, mert félnek a teremőrök (akik nem Tabáni Istvánok), hogy lekapnak a kedves látogatók egy képet a falról és csak úgy hip-hop kisétálnak vele a kiállítódásról. Ezen össze is vesztem a ruhatárossal, de meggyőztem magam, hogy ő nem tehet róla, ez A szabály.
Épp már kezdtem volna szeretni a képeket, mert erről Szeretett Intézményes tanulmányaim során szó volt, amikor elém tömörült egy óvoda nagyságú kiscsoport eltakarva a képet és a kép tájékoztatóját is. Ezzel is megbarátkoztam (vagy legalábbis igyekeztem), mert nem tehettek róla, hogy ennyien vannak és, hogy ők is 4-től tekinthetik meg a kiállítást. Egészen közel mentem a kiíráshoz, mert elolvasom, ha már megmondják, hogy mit kell látnom a képen. Épp az egyik általam ismert művészeti módra mutattam rá az ujjammal Anyának, amikor az óvodás csoport egyik nagyobb testű tagja meglökött és kissé nekivetődtem a kiírásnak. Ezután a kisebb baleset után odalépett hozzám a nemkedves biztonsági- és teremőr és nemkedvesen felszólított, hogy "NE NYÚLJ HOZZÁ a kiíráshoz!" Oké, nagymedve, téged biztos nem tudna senki nekilökni a falnak, mert akkora vagy, mint egy sorház. De ezt is az "Ő feladata, ezt adták neki, szegény" fiókba tettem (miután túltettem magam a kurvaanyázáson, plusz Anya csitítgatásán).
Épp elkezdtem volna egy másik képet szeretni, amikor megcsapott egy illat. L.M. szerint én szagértő vagyok (szakértő helyett), így nem csoda, hogy megéreztem azonnal. Nem csoda, hogy megéreztem, mert L.M. illata volt ez (ki másé?). Ez most nekem hiányzós-csalódott-akarom-de-talán-mégsem illat. Nem tudom hova tenni ezt, majd gondolom helyére kerülnek a képkockák. Egyszer. (mindenesetre ő engem némileg kitörölt az életéből a la virtual. ám azzal áltatom magam, hogy kamu az egész. és béna a virtuális rendszer. adja neki az ég! mert különben felé és ellene fordítom az egész univerzumot!) Ahogy nézegettem a képeket, a szemem már csak a kiírásokra fókuszált, a képek helyett. Aztán az egyik teremben úgy gondoltam, hogy nekem aztán semmilyen kiállítás tervező, képzőművész, belsőépítész ne mondja meg, hogy mit lássak bele a képekbe! Nem olvastam onnantól a kép alá/fölé/mellé írásokat - így viszont tudatlannak érzem magam. Nem kicsit.
Miközben (próbáltam magam átverekedni a kép alá/fölé/melléírásokat olvasó tömegeken) bandukoltam a termekben rájöttem, hogy ezt Képzőművésszel mennyivel jobb lenne nézni. Úgy értem, mondaná a képek történetét az andalító, altató hangján, néhány történetbe beleszőné Bambit, és egészen biztos vagyok benne, hogy mire kijönnénk a kiállításról kinőne a szakállam. De azért hiányzik! Úgy értem, nem Képzőművész, hanem az egész Szeretett Intézmény.
