Sok minden történt mióta nem írtam. Mármint,hogy magamhoz hűen nem írtam.Ami azt jelenti,hogy oldalakat. Mi volt lássuk csak.
First of all: karácsony este,amelyen incredible,italian family modelt prezentáltuk. Nevezzük úgy,hogy rendhagyó,ez így mégis csak szebb. Kezdhetném például ott a történetet, hogy az építőanyagokat és a még nem belakott házakat örző kutya, aki egyébként mindenkinek örül, úgy gondolta, hogy a mi konyhánkban tölti a karácsony estét. Ezzel teljesen felbolygatva az én kutyaszerető és nem szerető családom lelki világát. Nagymamám sírt, hogy szegény kutya, Keresztapum csendben forrongott, hogy nem tud mit csinálni, a Nagybácsikám szintén(kutya nem szerető különítmény). Keresztanyum, Nagynéném, Anya és én pedig űztük a kutyát. Nem sikerült kitenni, így ő is velünk töltötte az estét, ezzel megalapozva a karácsonyunk hangulatát. Tovább mesélhetném még, hogy nem találtunk semmiféle olyan alkalmatosságot, amivel bele faraghatnánk a fát az ő talpába, így fogtunk egy konyhakést és azzal kezdtük el faragni. Mindezt az új ebédlőasztalon bírta Nagybácsikám előadni, mikor meguntam nézni, hogy nem kicsit béna, így átvettem a szerszámot és Gogo Yubariként (Kill Bill) küzdöttem a fával. Ezek után már csak a belehelyezés volt hátra, ami nem sikerült ezért kikötöttük a fát az ajtóhoz. Majd beült mindenki a karácsonyfa alá és örült az ajándékoknak. Persze vannak,akik nem,de ez még jobban rontaná e post pozitív hangulatát úgyhogy inkább nem is részletezem. Közben a csodából táplálkoztam, a péntekiből. Ismét csak azt tudom mondani,hogy jó,hogy vannak. Karácsony előtt persze még elmentem a Titanicra(A38) egy kicsit tombolni Vele meg a Quimbyvel. Erről van a laptomomon egy tökéletes beszámoló,de most akkor kreálok egyet gyorsan. Kikészítettük a matrózblúzt és a rakott szoknyát,mazsolává ásztattuk magunkat a kádban,kipucoltuk a kopogós cipőt és elindultunk a hangversenyre. Kicsit túl készültem időileg így fel kellett hívnom,hogy akkor esetleg találkozhatnánk nála. Megálltunk a kocsival,sehol senki. Gyorsan felhívja Őt,hogy akkor esetleg maybe lejönne,mert elkésünk.Bort iszom és vizet prédikálok,hiszen én késtem-gondoltam. 2 perc múlva megjelent a kapuban. A matrózblúzt, a rakott szoknyát és a kopogós cipőt úgy láttam, hogy levette. Felvett helyett kockás sálat,barna kabáttal és barna csizmával és most lépett ki a Gucci kirakatból. Ezért járok Vele koncertre. Na jó, nem csak ezért. (: Hóemberként elindultunk a Titanicra gyalog, de közben elmesélte, hogy mi is van tulajdonképpen Vele. Majdan mikor odaértünk, még állhattunk egy kicsit az ajtó előtt, mert nem nyitották ki még a kaput. Sok buta ember odament feleslegesen jegy nélkül, azt hitték, hogy majd kapnak. Mi mindenesetre bementünk,ruhatár,kabát,sál,kesztyű leadva, következő feladat: megnézni a hangversenytermet, hogy mennyire van tele. Semennyire. Irány a bár. Ő gin toniccal indít, én vodka naranccsal, de csak ennyi lesz egész estére,tudjuk mi már, hiszen nem lehet mindennap matarészegre inni magunkat. Legalább Ő,magát. Aztán bementünk,leültünk a földre és néztük azt a sok fankurvát,aki már beállt az első sorba, hogy közelről láthassák Tibcsit,aki a Mi örök szerelmünk. Majdan bejöttek,de először csak az Óriás,aki az előzenekar. Hálátlan feladat ez,ugyanis mindenki a főfőfő fellépő(ke)t várja így senki sem figyel. Na végre!10,9,8,7,6,5,4,3,2,1..Zéró ez itt a föld/az ég kék/a fű zöld/szép szárazulatok/óriás tengerek/lelkes állatok/kíváncsi emberek... Sok minden volt ott. Az otthontalanság otthona nekünk, a Don Quijote Neki, a Most múlik pontosan nekem szólt. Sokszor sírni akartunk,de ránéztünk Tibcsire és lám nem. Aztán kb. 3-ra hazaérés. Aztán a már fent említett karácsony. Aztán Egyik barátommal voltam,jó volt. Többet ígértem, hogy nem írok. Többet nem tudok a szünetről. Volt,de most nem.
Alakja izgató, modern a külseje, jó lenne sejteni, mit rejt a belseje.
Nem is idézgetek,inkább felfüggesztem.