GoGo

Rájöttem, hogy mi hiányzik nekem a kapcsolataimból. Az összesből, kivétel nélkül. Az apró, kis titkok, amiket csak mi tudunk. Hogy amikor egymásra nézünk, akkor csak mi tudjuk, hogy mit is jelent. Ehhez persze nem kellenek kíváncsiskodók, akik mindenképpen tudni akarnak mindent. Igazából utálom ezt, amikor mindenki tudni akar mindent. Nem mintha én nem lennék, ilyen,de ez most mindegy!! Szóval nem értem, hogy az embernek miért nem lehet egy kicsit privát élete. Vagyis két embernek,na. Most az mindegy, hogy milyen a kapcsolatuk egymással, de mindig mindenki tudni akar, ahhoz képest, hogy mindenki arról panaszkodik, hogy mennyi gondja van. És még a másik nyomorát is tudni akarja. Kevés az ember, sok az emberszerű-lény...,aki mindig bele fúrja az orrát a másik ügyeibe. Félelmetes..
Szóval csak egymásra nézünk, mosolygunk és nem mondunk senkinek semmit. Ehhez persze nem kellenek nekünk orrok, akik belegyömöszölik magukat a magán ügyeinkbe. Kikérem magamnak mostmár tényleg...
Ma volt közös tanulás, meg senkit sem szidás, mert meg van az összes tétel, ugye. Többször kijelentettem karácsony óta, hogy nekem nincsen szükségem rá és nem is lesz sohase. Aztán 2 perc múlva teljesen kétségbeesetten kérdezgetem, hogy mi van már. Ezt persze úgy teszem, hogy egyedül vagyok a szobában, és senki sem néz bolondnak.
Jó volt ez a nap, csak rövid volt. Meg hiányos. Vagyis,jaj dehogyis, miket beszélek itt össze-vissza. Minden tétel anyaga megvan, csodálatosan tudtunk haladni és nincs is sok vizsgánk a jövő héten. Mindennek pontosan az ellenkezője történt, de ez így van jól. Vagyis nincsen jól, de ennek is biztos van valami oka. Van?