Boldog 2. szülinapot, kicsi blog! Átsegítettél sok bún-bajon és azt gondolom van még dolgod (velem). Egyes tanulók szerint ez az exchibicionizmus legfelső határa, szerintem meg én vagyok. Vidám és szomorú pillanatok terápiás jellegű leírása erre a virtuális papírra. Vállalva a kockázatot, hogy esetleg olyan valaki is idetéved, akinek nagyon nem kéne itt lennie. Vagy, aki később lekorlátozza a vélemények közzétételét. De én még így is folytattam, folytatom. Sokszor rejtjelezve, sokszor célozva, sokszor úgy, hogy két nappal később már magam sem értem, de ez így jó. Nekem. Közben a Kalózok zenéjét hallgatom, "Hiába lázadtál, ezerszer eltévedtél, hiába szárnyaltál, ezerszer visszaestél. Múlt ezer év; mondd, mit reméltél még?", egészen találó. Néha sajnálom, hogy a blogom olvasóköre bővült "0-ról 1-re" by Securityman. Persze, írjak könyvet. Persze, életre szóló élmény.

Beleolvastam a 2 évvel ezelőtti és a tavalyi bejegyzésekbe és meg kell mondjam változtam. ZénóZebulon szavaival élve: "az akkori és a mostani éned között elférne az egész Margit-sziget. Hosszában." Ez a mondat mindig tetszett nekem. Talán azért, mert engem dícsér és, mert azt mutatja, hogy a jó irányba változtam. Szerintem. "Bíztál, hogy más cél és más ok."

Köszönöm mégegyszer, kicsi blog!