Hazudtam a szalagavatóról. Nézegetem a képeket és be vagyok sárgulva. Még a legkövérebb lányon is gyönyörű volt a menyasszonyi ruha és csodás volt a sminkje. Apukákkal és büszke testvérekkel táncolnak, a hátuk is szép. Kifogástalan a körmük és, ha rájuk nézel azt hinnéd, próba babák. (ennyi volt a kesergés, most jön a jó rész!) Néhány apukát úgy röhögtem ki, ahogy van, hogy mennyire hasonlít a lányára. Vagyis a lánya hasonlít őrá.
Azt is rendkívül viccesnek tartom, hogy minek megy fotósnak az, aki nem ért hozzá?! Valamint Bakancsos tanárúr fején szakadatlanul röhögök. Szerény véleményem szerint egyesek lefizették a fotóst, hogy a lehető legrosszabb képeket csinálja arról a diákról, akinek az ott teljesített átlaga nem haladja meg a 4,2-t. És azt is rendkívül jó látni, hogy van akit a smink nem, hogy széppé tesz, egyenesen elront. Na, persze a két ügyeletes sármőr azóta sem tette le a fegyvert, sőtpláne a vállára vett egy (van az kettő is) kalasnyikovot. A Fizika buktatások doktornője megválni kényszerült a hosszú őszes hajkoronájától, amin szintén röhögök. Drága osztályfőnököm, kinek életem legmeghatározóbb kínjait köszönhetem, semmit sem változott. Szerintem, ha 40 év múlva fotóznák le, akkor is ugyanígy nézne ki. Rondán.
Üdvözletemet küldöm, innen a gép elől az összes perverz fotósnak, aki szoknyákat és lábakat fotózott alulról! Aki megörökítette pikáns kidomborodásban a lányok melleit és a hátakat. Aki pontosan komponált középre egy fejet úgy, hogy az egész képből ne látszódjon semmi csak egy fekete folt. Vagy, lehetőleg az is legyen elmosódott. Aki szemből belevakuzott az összes diák arcába és tokát fotózott nekik. Aki úgy fotózott arcot, hogy csak egy-egy fél legyen meg belőle egy képen és az is épp szenvedő arckifejezésben. Aki bár profi géppel rendelkezik rákönyökölni való képeket csinált. A profi géppel rendelkezők rossz fotósoknak azt üzenem, hogy küldjék el nekem postán az aparátot, hátha én tudok vele valamit kezdeni.
Senki rá nem vett volna arra, hogy kék csíkos felsőben (gondolom) ordítsak valamit, lehetőleg félrefordított fejjel. Vagy felhúzott lábakkal. Hogy "ribanc vagyok és ezt itt mindenki tudja" arckifejezéssel táncnak álcázott vonaglást hajtsak végre sokszáz ember előtt. Hogy idióta kalapot húzzak a fejemre és "ebbe a suliba járok, idióta vagyok" fejet vágjak. És, végül, hogy farmerben táncoljam el a kacsatáncot. (nekem innen így néz ki, de biztos pontos koreográfiája volt)
Azért annak örülök, hogy amíg ők leizzadták magukról a sminket és a kék csíkos felsőt és átvették a menyasszonyi ruhát, majd feltűzték magukat egy szalagra addig én itthon ültem a korallszínű polár szabadidő szettimben és (tanultam a bioszt, helyett) levelet írtam és/vagy beszélgettem, azzal, akivel én akartam. És, bár bizonyosan jól állt volna az esküvői szetti, nekem ugyan nincs szalagavatóm ahol riszálhatom a fenekem és készítetthetek magamról idióta fotókat, de vannak barátaim, legyen az felnőtt vagy fiatal, és jól érzem magam ott, ahol vagyok. Nincs naponta megkeserítve az életem (csak ha megkeserítem magamnak) és nem vagyok naponta baszogatva, hogy én vagyok a hetes (de rég írtam le ezt a szót) és töröljem le a táblát. Nem kell életem legjobb puskáját mégegyszer megírnom, amiből 5 pont híján csillagos 5-ös irodalom témazárót írok. Arra sem emlékszem már, hogy miből írtam. Nem kell attól rettegnem, hogy a tesitanár fejbe vág a kosárlabdával. Lehetőleg azzal a labdával, amivel az előbb nem találtam bele a kosárba.
Mellesleg, biztosra veszem, hogy nekem nem jutott volna fiú, akivel táncolnom kell. Akkor mi van? Alsóbb osztályból választok vagy viszek egy külsőst? Ez az a módszer, amikor még a megalázottat is megalázzuk?
