Tegnap pólót festettünk a strandon, minek eredményeképp most olyan vagyok, mint egy grillcsirke. Kb. az aktivitásom is annyi, mert amikor megmozdulok valamim fáj. Gogoka napozik. Tegnap este olyan voltam, mint Samantha, a Szex és New Yorkból, hiszen hozzá szoktam, hogy mindig van mellettem valaki aki segít, tegnap pl. bekenni a hátamat. De nem volt, így magam próbálgattam bekenni, kisebb- nagyobb sikerrel.

A Naptól valószínüleg ütődött lettem vagy csak hiányzik a Nővéremmel kialakított szimbiózis, vagyis a "6 napból 7-et együtt töltünk". Éjjel az Ő Mackójával álmodtam. Bolond vagyok én? Igen, főleg, ha azt is részletezem, hogy mit álmodtam. Úgy volt, hogy valahol találkoztunk és nem késett (ebből is látszik, hogy álmodam). "Hogy vagy? Mi van veled?" - mintha ezer éve ismernénk egymást. Beleszőtte kedvesen a mesébe a gyerekét, nagy szemekkel néztem. Aztán megkérdeztem, hogy mit is akar Nővéremmel akkor most egészen pontosan? (nem vagyok én ennyire konkrét, álmodtam) Azt mondta, hogyha a gyerek fiú lesz, Nővéremet választja; ha gyerek lány lesz, akkor Manólánnyal marad. (Ilyen egyszerű ez) Bár az is lehet, hogy akkor is Nővéremmel szeretne lenni élete végéig. (ez a napszúrás...) Sokat beszélgetünk, egyszercsak hirtelen csörög a telefonja. Manólány hívja, gyerek érkezik. Most. Megkéri, hogy menjek vele (én?), de mondom, hogy eszem ágában sincs, nem akarok én asszisztálni a gyereke születéséhez. (Nővéremtől tanultam volna?) Gyerek megszületik (nem nagy dolog ez, naponta többször történik ilyen), Mackó kijön a szülőszobából, rám néz (ezekszerint mégis utána mentem?) és közli, arcán szomorúsággal: "Kislány. Vivien." Én pedig hűvös közönnyel szemébe nézek és ezt kérdezem: "És most mit akarsz csinálni?" Valamint a teljes nevét belerakom a kérdésembe, Szomorúan, leszegett fejjel mondja: "mostmár tényleg nem tudom." Ebben a pillanatban legszívesebben megmondanám Neki, hogy mit tegyen, de nem tudom, mert Manólány jön, karjában csöpp gyerekkel. "Mert bivaly." (by Nővérem) Kezet fogok vele, nem gratulálok, csak megkérdezem jól van-e? Igen, most mennek haza. Bivaly.. Mackó akar még velem beszélgetni, de Manólány erőszakos, hogy gyerek is fáradt, Ő is, menjenek már. Mackó azt mondja nekem, hogy még felhív. Megrántom a vállam, hisz úgyse fog. Tudom én jól, 'ismerem' már... Ezzel elmennek, Mackó szomorúan néz.
Reggel, mikor felébredek ez a dal jár a fejemben: "Vállalni kell, mit ránk mért az élet! Ha büntetne sorsunk, szerelmünkért" Nővérem már boszorkány, én is az lennék? Erre mondjál valamit, drága boszorkány Nővérem (: Annyit mindenesetre mondhatok, hogy eléggé ütődötten ébredtem fel reggel, ezután az álom után. Azt se tudtam hol vagyok... Gyere már haza!!!