Kb. 3percre voltam a lakásától, de fizikai képtelenség lett volna felmenni hozzá és megkérdezni, hogy van? Bár azért a nyakamat kitekerve bámészkodtam, az ülésbe süppedve, hátha legalább a sziluettjét látom, miközben Ő mellettem suhan(na) el az automobiljával. Könnyek közt ültem a kocsiban,hiszen része volt az életemnek, mint mindenki más, akivel valaha kontaktáltam. És most sorban veszítek el mindenkit. Erre a felismerése a betegkartonok pakolgatása közben tettem szert. Mélyreható felismerés volt ez, olyannyira, hogy a kartonok elejtését az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznom. Szóval, hogy az emberek jönnek-mennek az életünkben, kihasználnak minket vagy éppen mi használjuk ki őket. Egészen addig foglalkoznak velünk, amíg kellünk nekik, majd hirtelen elengednek minket, miközben azt se tudjuk, mi történik velünk. Mi, fejünket kapkodva próbáljuk megérteni ezt a folyamatot. Lassan megértjük, hogy ez egy furcsa elengedési stratégia, ami rosszabbnak bizonyul, mint a tanárok által alkalmazott. Bár erről tudjuk, hogy nem a legjobb.
Ez egyfajta betekintő volt "Húgom" lelkivilágába.
2008.07.09. 20:12 Miss Cinege
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gogoblogja02.blog.hu/api/trackback/id/tr916429877
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
