GoGo

Elénekeltük a hattyúdalt. Néha elfelejtettük a szöveget, néha hamisan csengett a hangunk. Néha beletettünk néhány hajlítást és néhány nyújtott ritmust. Volt, hogy gyorsan énekeltünk, de leginkább a lassú tempó volt jellemző. Közben megszereztem a Symbolban rögzített Kumbi koncertet mp3-ban. Mire levegőt vettünk a dalhoz, Don Quijote épp felébredt. Épp rosszkor. Fogalmam sincs mi lesz a következő lépés. Vagyis de, egyet tudok. A találkozások, amin megbeszélni már nem kell, meg volt ez ma. Patakokban folytak a könnyeim, elmossák a hangoló sípot. Kicsit közös sorsot érzek Nővéremmel. Nem tudom tudja-e már, hogy mire is gondolok. Valahogy úgy érzem magam, mint a kezdetek kezdetén. Mindenki vigyáz, mit és hogyan mondja. Kicsit új kezdet ez, ha jobban mögé nézek. Ez olyan, mint egy Quimby-dal. A szöveg mögé kell nézni. Néha volt a nagy hallgatás, hova nézzek akkor? Körben falak, a saját falaim (is). Alig látok valamit. Szemüvegben is homályos a kép. Nehéz a nagy erdőben megtalálni a helyes utat. De énekelünk, hogy legalább mi megtaláljuk egymást. Kicsit megtaláltuk egymást, aztán újra elengedtük. Elveinkkel ütközne, ha újra együtt kaszabolnánk a lombokat. Nem tudom feladni az elveket, mert ezek közös elvek. Egy részről, legalább is. És, ami a tiéd azaz enyém is, de ami az enyém, ahhoz semmi közöd. Valami köztes melódiára térünk át, képzavarral, néha nem tudjuk tartani a tempót. Nincs, aki vezényeljen, nincs aki zsepit adjon most nekem. Úgy látom magamnak kell ezt megoldanom. Hirtelen elektronikusan rám nevet. Nem értem. Visszanevetek. "s nem kérdezhetném: hát veled mi van?... "