GoGo

A mai napot, több szempontból is, vártam. Vártam először is, mert elvileg holnap megyünk Szárszóra. Aztán vártam, mert titokzatos. Végül azért is vártam, mert ma Cunci, Fekete Özvegy és LLI napja van. Ez azt jelenti, hogy minimum jövök nekik smssel. Ha már az Annáknál nem voltam itthon.

Az előbb kisebb monszun vonult el felettem, ezzel prezentálva a mostani lelkiállapotomat. Várakozásomat, Nővéremhez hasonlóan, konyha suvickával töltöttem. Úgy kezdődött az egész, hogy kisebb-nagyobb robajjal felrobbant a mikróban a Nagyinak melegített kaja. Így azt, akaratom ellenére, ki kellett takarítanom. Mikrobit nem szeretem takarítani, mert magasan van és nem nagyon érem el a végét. Felmerül, persze a létra lehetősége, de miért is könnyíteném meg az életemet? A nyújtózkodással, ha nem is gyorsabban, de jobban telt az idő. Miközben tányérokat kerestem, észleltem, hogy igen csak őszibarack szagú a konyhapult. Tovább fordultam, észleltem a magokat is. Nagyim evett. Nem kicsit. Miután normális állagú kaját tömtem belé, némi sajtos tészta formájában, elmosogattam és elkezdtem a suvickát. Ilyenkor sajnálom, hogy a családom nem olvassa a blogomat. A suvickát a, már előbb említett, konyhapulttal kezdtem, majd jöhetett a főzőlap. Ezután ezek szárazra törlése. Aztán a főzőlap másik oldala, végül a mosogató és a szekrények alatti további konyhapult. Mikor ezekkel végeztem és elégedetten néztem körben, rájöttem, hogy túl kevés idő telt el, ahhoz, hogy abba hagyjam ezt a jótékony takarítást. Leküzdöttem a hűtőről a mágneseket, azt is lemostam. Hol van ilyenkor a családom olvasási tehetsége vajh'?
Ezek előtt, hogy még jobban fényezzem magam, kiporszívóztam az egész lakást. Illetve, hazudok, mert a gardróbot és a tárolót nem. De oda úgyse jár senki. Csak én, ruháért és szemetes zacskóért. Kisuvickoltam a saját szobámat is. Ágy mögött, előtt, mellett. Ugyanígy a szekrényekkel. A padlót is feltöröltem. Ezek után mindent elpakoltam magam után, ami Anya szerint ritka, és felmostam a házban ott, ahol kő van. Ezek a helyek, sokan vannak. Aki volt már nálunk, tudja. Reménybeli olvasóim közül senki. Még tegnap pedig ruhailag tettem rendet a saját házam körül. El lehet képzelni nálam jobb házitündért? Nem nagyon.
Porszívózás közben egyetlen gondolat járt a fejembe, újra meg újra...(Quimby fertőzésben szenvedek) Ezek pedig továbbra is a barátságról alkotott filozófikus gondolataim voltak. Tavaszi fáradtság, nyári punnyadás, őszi levertség, téli álom. Abrakadabra, csiribú-csiribá, hókusz-pókusz, ákombákom... - így takarítotam, a gondolataim is így pörögtek. Az idő még mindig nagyon lassan telt. beültem hát a kádba, frissítő-nyugtató-tisztító fürdőt venni. Lesikáltam magamról minden koszt, a lelkem mégis nehéz maradt. A hétfő óta megtalált, Nővérem és magam által is nagyra becsült József Attila összes hozzám nőtt. Mindig találok benne valami magamnak valót, nem tudom letenni. Ezt is olvasgattam ma, de valami gondolatom mindig megzavart. Telefonom jegyzetében lejegyeztem azokat a verseket, amik most tetszenek. Elég sok megtalált.
Ez most az a bizonyos szemét körforgás. "Szemét körforgás, szerelmből halál - ahogyan Eleven Holdék mondanák. Csak győzzek belőle kikeveredni.