Újra boldogság van a Futrinka utcában! :-)

Megszólalt a szótlan vágyak hegedűje, mint a fenti videóban is hallható, és újra meg újra meg újra nevetek. Ezek a vonósok, ebben az Oasis számban jelentik nekem most azt amitől mosolyra húzódik a szám. Újra. 

Tegnap, először, jött felém igazi mosolygással. Amikor ezt valakinek elmesélem, mindig kicsit elpirulok és behúzom a nyakam, mert látom magam előtt azt az embert, aki extra pasisan baktatott felém és szüntelenül csak mosolygott. Rám. Aki csak azért mutatta meg nekem a fenti zenemuzsikát, mert észben tartotta, hogy hegedű szerelmem van. És, aki hajlandó volt körülbelül 5x visszatekerni az első pár másodpercre, hogy sokszor hallgathassam meg. A végén már a vállában volt a fejem, mert annyira gyönyörűnek tartottam ezt a számot. De tulajdonképpen, ha csak ülünk a csendben, az is jó. Vagy, ha együtt okosodunk, az is. Vagy, amikor ő okosít engem :-) 

(következik a mai szemérmes-szerelmes rész. aki nem bírja, nem tolerálja az ilyet, még kiszállhat.)

Attól is teljesen oda meg vissza vagyok, hogy mennyire tiszteli a kéréseimet és engem is. Hogy tényleg csak addig a bizonyos határig megy el, ameddig. Hogy nem erőszakos, hogy kivárja, hogy én lépjem meg a következő lépést. Hogy már a második, ő általa kitalált, becenevemet hallom a szájából és, hogy kikísér a metróhoz. És még le is jön velem, és megvárja a metrót. És és és, hogy nem várja el tőlem, hogy megváltozzam miatta. Sőt szerinte ez a legnagyobb önzőség lenne tőle, ha ilyesmi vagy akár ehhez hasonló megfordulna a fejében. Elvisel az összes hülyeséget, amit kitalálok sőt még rá is tesz egy lapáttal. Én ezen pedig hangosan kacagok (ezt szokta mondani), ő pedig csak néz engem és mosolyog. Természetes cukkolni is szokott, és én be is dőlök az összesnek. Amikor rájövök, akkor rögtön ugrok... és akkor a következőt mondom neki: "mélyről feltörekvő, bugyborékoló, vörös és fekete dühöt érzek irántad!" de ez persze egyáltalán nem komoly. És ezt ő is tudja. 

(csak azt sajnálom, hogy tegnap tudtunk utoljára találkozni kettecskén ebben az évben. félek is a sok héttől, amit ő a Víztorony városában tölt, de majd igyekszem türelmesen kivárni azt a napot, amikor felérkezik újra a nagy Budapestre. csak óvatosan utalok erre, mert a végén még azt gondolja, hogy nem vagyok normális. és mennyire igaza lenne.)