Móric napja van. Szerintem vicces név ez. Ha fiam lesz, biztos, hogy nem Móricnak fogom hívni. Ez olyan, mint az Andor Maximilián. Ő, egyébként az osztrák udvarból érkezett a Gettóarc autójába. De, ezt majd később.
Csütörtökön már nagyon volt a hajtás, én meg egyre jobban éreztem, hogy nem megy semmi. Még írni sem volt kedvem, és akkor már tényleg bajok vannak. Pénteken csak annyit mondtam, hogy "Szia Könyv! Jó, hogy végre itt vagy!", ez egyeseket annyira meglepett, hogy rögtön álomra is hajtották a fejüket. Majd el is aludtak, választ sem adtak a kérdéseimre. Ebből az elalélt környezetből Muzsikushoz siettem, az úri kerületbe. Lágy esőben, tömör ködben bandukoltam a kölcsön esernyőmmel és mikor végre megleltem a korrekt százszámot, feltelefonáltam őt, hogy akkor mostmár le is jöhet. Erre muzsikáló hangján közölte, hogy ügyet intéz a főváros legnyugatibb bevásárlócentrumában. Esernyőt kinyit, 180 fokot fordul, le az aluljáróba, utána fel a legfelső emeletre. Muzsikus sehol, de gondoltam, várok, hiszen eleget várt rám ő. Telefonom csöng, merre járok? Legfelül a magenta-pontban, ő merre? Kiderült, hogy ő lent, szóval én át az egész bevásárló komplexumon, hogy a vízeséshez érve véghezvihessem a nagy ölelés akciómat. Egymás nyakába borultunk, majdan emlékeztünk arra a 10 évre, amikor együtt tanultuk a szótlan vágyak hegedűjének művészetét. Kölcsön kaptam "rövid időre!" azt a gyerek tankönyvet, amiből én is tanultam a szolmizációs hangokat.Ezek után elmondta, hogy miféle változások történtek az ő családjában. Voltak, akik jöttek és voltak, akik mentek. Ezeket megvitatva elmentem a következő villamossal, majd később hazatértem.
Itthon aztán rövidke 3 órás készülődés után megérkezett értem Tortás, és elmentünk az ő Gucci órás hercegének a szülinapi partijára. De ezt majd holnap...
