Tegnap Nővérem Lelki Anyjával váltottam a szavakat. Meghatározta ő a jövőmet, amiben (mint sok minden másban) igaza van és tegnaptól erre hajtok. Anyával beszélgettek a jövőmről, mikoron odaértem és azt ajánlotta legyek újságíró. Apropó, jövőm. Hétfőn elküldtem Nővéremnek a híres oldalt, ahová a képeket pakoltam fel s ő meg megnézte jól. Hazaérkezvén feltelefonozott, majd megkeresett a zöld pipáson azzal, hogy most nézi a képeimet. Én gyomorgörccsel ültem itt, hogy vajon mit fog mondani ő, kinek fotós a szeme és fotós önnönmaga is?! Adrenalinszint növelésképp láttam, hogy ír, de még nem jelent meg előttem A vélemény. Írta, hogy jók a képek. Éreztem a virtuális vállveregetést, aztán érkezett egy szám, majd nagybetűkkel a pozitív vélemény. Tegnap ezt még ecsetelte, hogy talán megszakítja velem a kapcsolatot, mert konkurencica. Ühüm, legális, hogy valaki, bárki, akárki így tegyen... :-) Felvetettem egy deal lehetőségét, mely így hangzik: Nővérem kezembe adja az ő csodagépét, én pedig az ő kezébe az enyémet s meglássuk mi lesz belőle. De a másik fél ezt elutasította. :-( Aztán bömböltem, de nem ezen, hanem csak úgy, mert az jó és mert néha sírni kell (by Szaktanár).
Éjfélkor még a szerdai prezentációt csináltam az élethosszig tartó tanulásról, de ebbe most nem megyek bele, épp elég volt egy nap. Automatikus gmail figyelő van a gépemen, jelez, ha emailt kapok. A szürke boríték, kékké változik, ha valaki írt nekem. Éjfélkor is így volt, de most egy olyan valaki írt, akire nem is számítottam, még azon az éjjeli órán sem. Ő volt a Fehér zsetonok királya. Korábban csak egyszerűen D.-nek hívtam, de ez az új név találóbb neki. Fotót küldött, amit még akkor készítettem, amikor mind a ketten rizs szedők voltunk Ramszesz fáraó földjén. A képen a Kilenclyukú híd van és örömmel láttam, hogy már akkor is tudtam fotózni. Rögtön pötyögtem is be az érzelgős választ, megtűzdelve egy József Attila verssel, amit már nyáron idéztem itt, de most csak egy kis részletét tartottam fontosnak:
"Figyelmeztet-e munka közben téged
e bánat, mely énhozzám sír, eseng, -
hogy eltávozott, lassan mint a vének,
barátod és helyébe ült a csend?
Én is dacolni fogok, attól félek,
hisz nem ismerem eléggé magam.
De sajnálnám, ha elveszítenélek
s nem kérdezhetném: hát veled mi van?..."
Ma reggel jelenésem volt Szaktanárnál, 3 órával előbb, mint egyébként lett volna órám, de azt kell mondjam, megérte. Szó volt mindenről, amit két órába bele lehet sűríteni, A-Z-ig. Utána egész nap olyan voltam, mint akit fejbe vertek. Vagy csak szimplán keveset aludt. Szót ejtettem neki egy elhatározásomról, amit immár és megint négyezermilliárdhatvanhetedszerre, de most tényleg. Nem mintha az előző négyezermilliárdhatvathétszer nem éreztem volna úgy, hogy tényleg... Indiagirltől pedig kaptam feladatot. Igazi újságírónak valót. Mert, hogy az leszek. Az előadásom pedig nagy sikert aratott, Darawk (tudjátok, a tudás istene) pedig azt mondta, hogy mehetnék az egyetemre ezzel az előadásommal. Most induljak? A táskámat is vigyem? Miután délután bevittem a teremkulcsot a megbeszélésükre, kijelentette, hogy én vagyok az "egyetemista", mire én mondtam, hogy igen, és a kulcsoslány. És most kivételesen kabátos is, úgyhogy megkaphatnám a kabátomat? Annyira dícsértek el kellett jönnöm. Pedig hallgattam volna még... :-)
Valami felsőbb uralmakhoz könyörgök, hogy holnap jó idő legyen és tudjak fotózni a Kis Tónál, ahová ökológiai szemlére vándorolunk. Ökoanyánk esemben kért tőlem aparátot holnapra, "te vagy a médiafotósuk?" Szóval, holnapra jó időt, légyszilégyszi!!! Ja, és holnap lát engem az emberiség hosszú hajjal. Legalábbis rövidebb lesz, mert kell a változás, ha másnak nem, magamnak.
ps: egy kis dt: "Istennel semmi bajom, csak a rajongótáborával vannak problémáim..."
