Elengedtem. Kész. Vége. A hosszú ideig tartó egyoldalú szerelemnek ma véget vetettem! Bár, az hozzá tartozik az igazsághoz, hogy az utolsó kegyelemdöfésre még szükségem van, mert mazohista vagyok. Ezzel vállalva azt a kockázatot, hogy jó messzire leszek elküldve, de nem érdekel, így legalább tudni fogom, hogy ki és milyen is ő valójában. Már a kezem sem nyúl felé.. Egyenrangú partnereket keresek innentől, mert csak így érek majd én is valamit a kapcsolataimban. "széles házakat, a várost fákkal, mindent magaddal vittél. bunker, bagószag, atomfelhő maradt, mikor elmentél, majd csak elmossa az idő."
Ma Kapitány megcsörgetett és kihívott a hóra, hogy megmutassa nekem az új autóját, ami csak kölcsön autó, de nemsokára az övé lesz. Kaptam is egy megbízást tőle, autófotózás témakörében. Minekutána nem vagyok fotós, ez irányú véleményemet már kifejtettem nyáron. Egy autón nem lehet mit fotografálni, mert az vagy áll vagy megy. Semmi több. Jó, hazudtam, mert ezen az autón van mit. Így hát hétvégén, elvileg, fogom az aparátot meg a pótelemeket beülök mellé és elautózunk egy idillikus környezetbe.
Tegnap ráakadtam egy igencsak tanulságos idézetre egy papírfecnin: "az élet első felét a remény világítja be, a másikat az emlékezés." (Ohnet) - és ez mennyire igaz. Aztán meg olyat találtam egy Péterfy Bori számban, hogy "volt idő, hogy holtig ő, túlélő a nő."
