Holnap újra angol, újra én. Kicsit félek.
A tegnap érkezett könyvből alig van hátra a fele. "A téglafalak azért vannak, hogy megállítsák az embereket, akik nem akarnak valamit eléggé. Másokat megállíthanak." Ezt olvastam a buszmegállóban, a buszon, a másik buszmegállóban, miközben mentem, a szünetben, óra előtt. Megkérdezték, mit olvasol, Gogo? Az utolsó tanítást. Láttam az arcokon, hogy azt gondolják megszállt a gonosz (egy hete úgy hívtam, hogy a szükséges rossz) és felhúzták a szemöldöküket. Elmondtam, hogy mi ez a könyv és mindenki elcsodálkozott. 1. Ilyet olvasok. 2. Ilyet írnak. Nos, hát itt is elmondom a könyv történetét (bár, ha beírjátok a Google keresőjébe, hogy Randy Pausch szemléletesebb és részletesebb információkat tudtok meg róla).
Pausch az utolsó előadását "Hogyan érjük el gyermekkori álmainkat?" címmel tartotta meg CMU-n 2007. szeptember 18-án. A beszéd azon az előadássorozaton alapult, amelyben első vonalbeli egyetemi oktatókat kértek fel, hogy gondolkodjanak el azon, mi a fontos számukra és tartsanak egy képzelt „utolsó előadást” arról, hogy milyen életbölcsességet hagynának hátra, ha tudnák, hogy ez az utolsó lehetőségük? Az előadás során Pausch humorizált, nevetett, egyszerre osztotta meg a meglátásait a számítástechnikai és műszaki oktatást illetően, beszélt a multidiszciplináris együttműködésről, a csapatmunkáról és a másokkal való kapcsolat kiépítésének fontosságáról, emellett pedig fekvőtámaszokat is bemutatott. Az utolsó előadás alapján készült bestseller szerzője. Pauschban 2007 nyarán fogant meg az előadás gondolata, amikor arról értesült, hogy a korábban diagnosztizált hasnyálmirigyrákja halálos. 2008. július 25-én halt meg.
Mindenki azt gondolta, hogy egy haldokló ember gondolatait olvasom. Aztán, mikor hozzátettem az alcímet "Hogyan érjük el gyerekkori álmainkat?", kicsit felderültek a tekintetek. Anyának is olvastam belőle, Neki is tetszett. Randynek nem voltak nagy gyerekkori álmai. Súlytalanság állapotában lenni, játszani az amerikai futball ligában, Kirk kapitánnyá válni, plüssállatokat nyerni. Nem akart miniszterelnök lenni vagy világbékét teremteni, de az összes álmát (amiből nem soroltam fel mindet), elérte. 2008 májusában a Time magazin azon száz ember közé választotta Pausch-t, aki az utóbbi évben a legnagyobb hatást gyakorolta a világra.
Nálam elérte azt, hogy úgy nevessek a buszon, hogy baromira nem érdekel, ki figyel engem és ki tart bolondnak. Nevettem, mert nagyon kedvesen fogalmazta meg a mindent, amit elért. Mosolyogtam, mert elérte, amit akart. Nálam pedig elérte, hogy nem állok meg, nem maradok lent. Felállok a hétfői kis kudarcom után és holnap (a félelmemet nem mutatva) megtartom az angolórát. Azt hiszem ez volt a cél. Bár ezt senki sem tudhatja. Minden tiszteletem azé az asszonyé, aki a férje mellett volt az utolsó 6 hónapban, tudta, hogy ez az utolsó. És, most, hogy Randy már nincs közöttünk, neveli tovább a gyerekeit. A nőről, Randy-n kívül, senki nem írt semmit.
https://www.youtube.com/watch?v=ji5_MqicxSo - Az előadás.
