Egyik nap összefutottam Nővéremmel, és végre tudtunk kicsit beszélgetni. Sok ponton egyezett a véleményünk és "maga mellé ült" a Szerelmesemtől és tőlem. :-)
Itthon én meg továbbszőttem a gondolatainkat és sok mindenre rájöttem. Sok mindenki mellett akartam már jó lenni, úgy értem, neki való. Nagyon próbálkoztam, nagyon nem sikerült. De én nem adtam fel, kitartóan próbálkoztam, emaileket írtam, muffint sütöttem, vicceskedtem de nem jött össze. Kicsit ültem az elrohadt babérokon, aztán újra elindultam "jónak lenni" valaki mellett. Módosítottam a dózist magamból, de sosem adtam fel, maximum a vasakaratom gyengült egy kicsit. És, amikor azt gondoltam, hogy én a kockás takaró alatt, beteljesedett szerelem nélkül fogok megöregedni, akkor csöppent bele az életembe ő, a Szerelmesem. És én olyan boldog vagyok, hogy nagyon. (most kicsit nem, mert tegnap este feltettem a vonatra, de tett róla, hogy legyen mit elspájzolni a hétfői találkozásig. kishuncut.)
Mellette tényleg az lehetek, aki valójában vagyok. Persze, sminket azért felteszek, de a többi tényleg én vagyok. Ő pedig szereti, elfogadja ezt a valakit. Hosszasan simogatja a puklis anyajegyet az ujjamon és közben mosolyog. Engem pedig boldoggá tesz ez a mosoly. Nevetünk a bénázásaimon és megtart a mozgólépcsőn, amikor épp bénázom és le akarok esni. Megtartott, pedig rajta volt tegnap nagy táska. Apró dolgokat tesz, amik nekem nagyon jólesnek. Előreenged az ajtóban vagy kinyitja előttem. Úgy búcsúzunk, hogy amíg bírja fogja a kezem, öleli a derekam. A nemszeretem tárgyakon megszorítja a kezemet vagy átölel, amikor látja, hogy nem értem az egészet. Vagy nyugodtan a vállára hajthatom a fejem és a fülébe súghatom, hogy ebből nekem mennyire elegem van és mennyire utálom/nem értem. Ilyenkor általában ránézek a "macska szemeimmel", hogy ő érti-e és ha igen, korrepetálást kérlelek. Ha nem, majd valahogy lesz, de "a sikertelenség nem opció". És felszól mellettem, amikor a terepgyakorlatos picsák bunkók velem.
Persze, azért dobáljuk felfelé a labdákat, és le is csapjuk, ki így, ki úgy. Ha nem úgy sikerült (általában nekem) akkor azon nagyon nevetünk, mint például tegnap. Valamire nagyon nem a megfelelően válaszoltam (nem mintha lett volna megfelelő válasz, de amit én adtam az sehogysem illett oda) és annyira nevettünk rajta, hogy tőlünk volt hangos a vonat. Ugyanis felültetett a vonatra, mert még rengeteg idő volt az indulásig és hát mégse fagyoskodjuk a vonat mellett, plusz helyet is foglalt magának előre, el kellett foglalni azt. Szóval, kedvesen mutattunk. Aztán felsietett a vonatra, de előtte két napra ellátott búcsúilag, szóval talán nem leszek annyira nagyon rosszul. És, amikor hazaért, a Víztorony városába azonnal küldött sms-t, hogy hazaérkezett. Ez is jólesett.
De szavakkal igazából ezt úgysem lehet leírni, szóval most be is fejezem.
Itthon én meg továbbszőttem a gondolatainkat és sok mindenre rájöttem. Sok mindenki mellett akartam már jó lenni, úgy értem, neki való. Nagyon próbálkoztam, nagyon nem sikerült. De én nem adtam fel, kitartóan próbálkoztam, emaileket írtam, muffint sütöttem, vicceskedtem de nem jött össze. Kicsit ültem az elrohadt babérokon, aztán újra elindultam "jónak lenni" valaki mellett. Módosítottam a dózist magamból, de sosem adtam fel, maximum a vasakaratom gyengült egy kicsit. És, amikor azt gondoltam, hogy én a kockás takaró alatt, beteljesedett szerelem nélkül fogok megöregedni, akkor csöppent bele az életembe ő, a Szerelmesem. És én olyan boldog vagyok, hogy nagyon. (most kicsit nem, mert tegnap este feltettem a vonatra, de tett róla, hogy legyen mit elspájzolni a hétfői találkozásig. kishuncut.)
Mellette tényleg az lehetek, aki valójában vagyok. Persze, sminket azért felteszek, de a többi tényleg én vagyok. Ő pedig szereti, elfogadja ezt a valakit. Hosszasan simogatja a puklis anyajegyet az ujjamon és közben mosolyog. Engem pedig boldoggá tesz ez a mosoly. Nevetünk a bénázásaimon és megtart a mozgólépcsőn, amikor épp bénázom és le akarok esni. Megtartott, pedig rajta volt tegnap nagy táska. Apró dolgokat tesz, amik nekem nagyon jólesnek. Előreenged az ajtóban vagy kinyitja előttem. Úgy búcsúzunk, hogy amíg bírja fogja a kezem, öleli a derekam. A nemszeretem tárgyakon megszorítja a kezemet vagy átölel, amikor látja, hogy nem értem az egészet. Vagy nyugodtan a vállára hajthatom a fejem és a fülébe súghatom, hogy ebből nekem mennyire elegem van és mennyire utálom/nem értem. Ilyenkor általában ránézek a "macska szemeimmel", hogy ő érti-e és ha igen, korrepetálást kérlelek. Ha nem, majd valahogy lesz, de "a sikertelenség nem opció". És felszól mellettem, amikor a terepgyakorlatos picsák bunkók velem.
Persze, azért dobáljuk felfelé a labdákat, és le is csapjuk, ki így, ki úgy. Ha nem úgy sikerült (általában nekem) akkor azon nagyon nevetünk, mint például tegnap. Valamire nagyon nem a megfelelően válaszoltam (nem mintha lett volna megfelelő válasz, de amit én adtam az sehogysem illett oda) és annyira nevettünk rajta, hogy tőlünk volt hangos a vonat. Ugyanis felültetett a vonatra, mert még rengeteg idő volt az indulásig és hát mégse fagyoskodjuk a vonat mellett, plusz helyet is foglalt magának előre, el kellett foglalni azt. Szóval, kedvesen mutattunk. Aztán felsietett a vonatra, de előtte két napra ellátott búcsúilag, szóval talán nem leszek annyira nagyon rosszul. És, amikor hazaért, a Víztorony városába azonnal küldött sms-t, hogy hazaérkezett. Ez is jólesett.
De szavakkal igazából ezt úgysem lehet leírni, szóval most be is fejezem.
