Elegem van az összes mindenből!! A kirabolt lakásból, az elrabolt számítógépből és az elrabolt a hegedűből. A mindenhonnan össze-vissza netezésből, a szemétkedésekből. A vizsgákból, a "merre mész tovább tanulni?"-ból, az utálkozásból. A hiányolásból és a hiányosságból. Utálom már ezt az egészet, azt akarom, hogy vége legyen!
Visszasírnám a régi időszakot, a kedvességet meg a hosszú emaileket, de inkább szembenézek vele. Probléma központúan küzdök meg a helyzettel. Eszembe jut egy Besh o drom dalszöveg: "Meggyászolom inkább, fekete ruhában", aztán egyszer majd túl leszek rajta. Egyszer. Most inkább utálatos lennék és undok, ha találkoznánk. De nem fogunk, mert úgy intézem. Egyébként meg nyalja ki a seggem, az Oktogon közepén, dél időben, hipós nyelvvel. Már, ha odatartom.
Holnap vizsgázom társadalomismeretből, már minden bajom van. Fázom, remegek, fáj a fejem. ZénóZebulon tegnap este (a mindenek ellenére) távtanított illetve egészen pontosan, távtanult velem, de mégis úgy érzem, hogy egy információhalom van a fejemben. Papírhalom meg az asztalomon. Vagyis Bulldog kolléganő asztalán, hiszen az ő gépéről netezek szimbiózisban Anyával. Bár inkább tanulnom kellene, hogy bejussak a csodálatos felsőoktatásba, ezt ma Szaktanár is megmondta. Miután kiosztott egy bizonyhitványt, (végre) volt ideje velem megbeszélgetni a mindeneket. (itt a végre szó a leülésre vonatkozik, bár ha jobban belegondolok... ) Elújságoltam néki, hogy megcéloztam az angolnyelvvizsgát és igen, már beszéltem az illetékessel is, aki tanácsot tudna nekem adni. Tudott. Aztán még azt is elmondtam neki, hogy hova szeretnék tovább menni és, kiszámoltuk a pontjaimat. Nem emlékszem mennyi, de arra elég, hogy bejussak az általam áhított egyetemre. Azt mondta nekem Szaktanár, hogy "tanulni kell, hogy több legyen a pont!" Ajj, ajj, gondoltam én magamban... Megkértem egyszer régen, hogy kedvesen figyelmeztessen, ha aranycsőrű héják kezdenének felettem kőrözni. Ez már az?! Szerintem igen. Mondjuk a tegnapi kudarc művtöri után nem hinném, hogy bármilyen egyetemre is bekerülök, de azért itt ficánkol az a bizonyos kis reményhal.
Ja, egyébként tegnap meghasonlott a tudatom! Mikor megtudtam, hogy kettes (igen, 2-es) lett az írásbelim úgy gondoltam, hogy vissza se megyek szóbelizni. Fejemen volt a mindentudó kapucnim, így azt nem kellett magamra vennem, mellette viszont magamhoz szólítottam a táskámat meg a pulcsimat és kisétáltam a teremből. Elmosogattam a bögrémet, beszéltem a Trikoloros önkéntessel, elmentem pisilni és (természetesen) visszamentem szóbelizni. Innentől kezdve nem tudom, hogy mi volt. Az a következő emlékképem, hogy Darawk (tudjátok, a tudás istene) kérdez tőlem valamit a képpel kapcsolatban, amire Képzőművész válaszol helyettem. Ebből kisebb perpatvar, majd megtudom a jegyemet, 3-as, majd kimegyek a teremből. Felfelé menet találkozom Szaktanárral (ez még mindig ködös), elújságolom neki a rossz jegyet, majd felmegyek az irodába. Innentől már szmogtalan a kép. Mindenesetre, fura volt. Ma megkérdeztem Képzőművészt, mit mondtam tegnap a szóbelin? Elmondta, hogy jó volt, komplex és összeszedett, csak arra nem emlékszik, hogy mit is elemeztem. Na, egyik kutya.. :-)
LLI úgy döntött, hogy nem lesz elérhető számomra. Azt mondta, hogy hétfőn keressük egymást, hogy kitűzzünk egy időpontot a találkozásra. Én kerestem, ő nem. Mást vagyok kénytelen keresni helyette. Most ez a folyamat van, ez se tetszik. Ő volt az, ki nevéből is látszik, ismerte lelkemet, idestova 6 éve. Jéééézusom. Jéézusom! Ennyi idő alatt egy gyerek felcseperedik! Nem baj, nekem nem volt elég ennyi még mindig van velem mit kezdenie. Vagyis, lenne.
By the way: hétfő. Új történelem tanerő érkezett. Most jött a csattanó, fotós és újságíró ő. Mikor reggel első találkoztunk, láttam, hogy fotóstáska van az oldalán. Meg is jegyeztem magamban, hogy hülye ez az ember, hogy fotóstáskában tartja az iratait. Tovasiklottam ezen a témán, majd mikor a teremben elővette a törpee notebookját, és hozzácsatlakoztatta a mobil netet, kicsit felhúztam a szemöldökömet. De csak mind a kettőt tudom, az egyszemöldök felhúzásra képtelen vagyok. Aztán elkezdődött az óra, elkezdett a tanerő beszélni. Természetesen, először magáról. Család, gyerekek, szabaidő..stb. A szabadidő témánál került szóba a fotózás. Ja, meg a rossz névmemóriánál. Elbeszélte ő, hogy rossz a névmemóriája és előre is ne haragudjunk, hogyha máshogy hív minket, mint amik vagyunk. Oké, de én (ki más?) felajánlotta a kisnévjegykártya készítését. Azt mondta, hogy csinálhatunk kisnévjegykártyát is, de ő inkább azt javasolja, hogy készít rólunk egy fotót és azt berakja a virtuális naplójába. Miközben ezt mondta, összeszerelte a Nikon típusú tükörreflexes gépét, nagy obival és külső vakuval és mire befejezte a mondatot már kilövő állásba is helyezte az aparátot. Velem kezdte. Én javasoltam, miközben tekergette az obit, hogy talán ha küldenék egy ké. Nem tudtam befejezni, villant a vaku. Megszemlélte az elkészült művet, fotós szemmel, majd úgy döntött kell mégegy, mert ezen épp becsukom a szemem. Oké, de tovább beszéltem, szóval kellett mégegy. Csak rólam készült három kép, ez mondjuk nyilvánvaló volt. Miután mindenkiről elkészült a portré, hanyagul lehelyezte a masináját a padra. Gondoltam lecsapok rá, de inkább csak szemeztem az aparáttal. :-) 2 perc után rendkívül kezdett idegesíteni, hogy nem kapcsolta ki a vakut. Csak világított ott az a szerencsétlen, gazdája nem vette észre, hogy elárvultan világít. Na, mindegy, igyekeztem nem odafigyelni. Egy frászt! Minden percben ott csüngött a szemem. Szünetben megjegyeztem Képzőművésznek, hogy nagyon jó kis aparát az ott! Felfelé menet, mikor a tételsort mentem legépelni Szaktanárnak is megjegyeztem ezt, aztán még körülbelül az összes mindenkinek, aki arra járt. Aztán önnönmagának a tulajdonosnak is megjegyeztem ezt, de előtte kérdőre vontam, hogy nem kellene-e kikapcsolni a vakut? Talán itt buktam el az érettségimet? :-)
És mégegy, utolsó, de annál nagyobb kaliberű dolog. Anya most mondta, hogy a héten megérkezik a gépezetem. Jön vele a szobámba a szakember, aki beüzemeli. Ezt azért hagytam utoljára, hogy csak azok tudják meg, akik elolvasták idáig. Ha-ha. :-) Egyébként meg lefosom a rüsztöm a holnapi társism miatt. Az ígéret szép szó, ha betartják az mégszebb. De, ha nem tartanak be (neked, nekem) az is.
