Egyszerűen nincs időm írni. Vagy legalábbis nem blogot. Most végeztem az utolsó simításokkal a társadalomismeret projektmunkám elméleti részén. Sokat agyaltam ezen, hogy mi az, hogy "elméleti rész", de aztán, minden gátlásomat és félelmemet leküzdve felkerestem Darawkot, tudjátok, a tudás istenét és megkértem, hogy mondja el, mint is jelent ez. Kicsit remegett a lábam, hangom, mint mindig, amikor kockázatot vállalok. Ebben az esetben a "ráérsz egy kicsit?" kérdésemre, a "nem!!" válasz volt a kockázat. Elmagyarázta, hogy az elméleti rész a szakirodalomból kimazsolázott részeket jelenti és, hogy ne izguljak, kész leszek. Ezután 3 napos terror következett, az egész iskola számára.
Ma rebarátkozós álmom volt, lila körmökkel, sosem hallott megjegyzésekkel, meneküléssel. Meg kéne ezt (is) oldani. Az éjjelemhez hozzá tartozik még a kotlás. Tegnap Műkedvelő valami chilis kaját csinált és megkínált vele. Mivel olyan éhes voltam, hogy bármit meg tudtam volna enni, megkóstoltam. Ízlett és csak nyeltem a chilit. Éjjel aztán szídtam magam, mikor kotlottam ott, ahová a király is gyalog. Méghozzá 3-szor. Ma olyan fejem van, mint akinek nincs semmije belül. És tényleg?! Igaza volt ZénóZebulonnak: a csípős kétszer (vagy háromszor?) csíp.
Nagyon félek, hogy az elkövetkezendő hónapokban nem lesz időm a barátaimra. Egyrészt a tanulás miatt, másrészt a családi "Tanulj, érettségiző" terror miatt. Ez most csak egy kép rólam, de elég borzasztó. Apropó, kép! ZénóZebulon filmhősnővé varázsolt engem. :-) A többit később, most rohanok (természetesen)!
