https://www.youtube.com/watch?v=hgEDl2bpIK4&feature=related

Ennek a dalnak minden szava az én szavam. Anti-rebarátkozós a ma estém (különösen, mert a felét átaludtam). Vágyakozós, de aztán mégsem az. Lehet, hogy őrületnek hangzik, hogy minden nap megemlítem ezt, de egy barátság elvesztését másképp nem tudom 'egészségesen' megélni.

So far away; Doesn't anybody stay in one place any more?
It would be so fine to see your face at my door;
Doesn't help to know you're just time away;
Long ago I reached for you and there you stood;
Holding you again could only do me good;
How I wish I could, but you're so far away

One more song about movin' along the highway;
Can't say much of anything that's new;
If I could only work this life out my way;
I'd rather spend it bein' close to you;

But you're so far away, doesn't anybody stay in one place anymore?
It would be so fine to see your face at my door;
Doesn't help to know you're so far away
Yay-uh-ay-eee; Oh, so far away

Travelin' around sure gets me down and lonely;
Nothin' else to do but close my mind;
I sure hope the road don't come to own me;
Yet so many dreams I've yet to find;

But you're so far away, doesn't anybody stay in one place anymore?
It would be so fine to see your face at my door;
And it doesn't help to know you're so far away .

Ma megint azon voltam, hogy telefonálok. Ez most nem kamuduma, tényleg csak másodpercek választottak el, mikoron is hazafelé jöttem. Egy klisé jutott eszembe (szintén Carole King-től, kinek gyönyörű szövegei vannak, felhívnám a figyelmet): "If you're out on the road feeling lonely, and so cold all you have to do is call my name, and I'll be there on the next train" Igen, Szívek Szállodája. Egy ismerős illat csapta meg az orromat és máris készen voltam. Egy szó, mint százezer: ma nagyon temettem. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kétszer elolvastam az email meg egyéb váltásokat és rájöttem: nekem nem kell. Egy gyönyörű: "Ain't it good to know that you've got a friend, when people can be so cold they'll hurt you, and desert you and take your soul if you let them. But don't you let them" - szívemből.

Ma Szaktanár elrabolt művtöriről és ez nagyon vicces volt. Persze, jó mélyből röhögtem. Először meg voltam lepődve, mert ilyen még sosem volt, dehát egyszer mindennek eljön az ideje. A beszélgetésünk végén (míg a többiek órán voltak, hahaha, bocs!!) már mosolyogtam, mert azokra a kérdésekre válaszolt, amiket fel se tettem, de akartam. Fel is vontam a szemöldökömet és kérdeztem tőle, hogy bizonyosan nem titkos blog olvasóm-e? Azt mondta nem. Beszéltem neki az ál-álarcokról meg az egyre elém magasodó félelem falakról. Mostanáig nem értem, hogy mi volt ez az elrablás, talán látta, hogy fárad az ál-álarcom és hogy fáradva félek én is.És talán látta a közelgő véget is. Elsüthetném a színekkel kapcsolatos poént, amin röhögtem az előbb pár percet, de ez most ennél sokkal-sokkal komolyabb volt. Újra göndör a hajam, újra önmagam vagyok. Bárcsak ennyin múlna... :-(