Nem hiszem el, hogy ide jutottunk. Hogy nem értem Anyát, hogy ő nem ért engem. Ezekben a pillanatokban két gondolat ötlik fel az agyamban, egyszerre. Az egyik az, hogyha apám tovább vezeti a furgont és nem megy be anyámhoz, vagy be is megy, de egy másik nőhöz, akkor most mindenkinek jobb lenne. A másik egy Eleven Hold dalszöveg, méghozzá az "egy meg nem született gyermekhez" című dal szövege. "Próbálj születni!, Halld a szókat, mik megpróbálnak földig vezetni. Fénylő arcod ég már, itt vagyunk a célnál!" Azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom... És szerinte, túl vagyok becsülve. Ő általa. Erre már egyik mese és horrorfilmbeli családdal nem tudok hasonlatot formálni, pedig jó lenne, mert akkor legalább találnék benne valami vicceset.
ui: mindennek ellenére még mindig örülök, hogy a tejút halvány kapujából (hol részegen dörömbölt a kín), vissza tudtuk hozni a barátságunkat. És még erősebb, mint annakelőtte volt. Nem pont kell ide, hanem felkiáltó jel, hiszen örülök neki!
