Hogy nekem mennnyire elegem van, azt el sem tudom mondani. Tegnap telt be a pohár vagy nem is, inkább ma reggel. Ez most ultrapicsás lesz, de így történt: szóval nem találtam reggel a cipőmet és miután Anya azt se tudta, hogy miről beszélek félhangosan puffogtam. Erre kiakadt, hogy míg ő örül, hogy él, mert fáj a keze én meg még meg is nehezítem. Erre én csak annyit puffogtam, hogy más annyira nem örül az életének, dehát mindegy is. Ezek után a fürdőbe zárkóztam be zokogni, ami azért nem volt jó, mert akkor már 10 perce el kellett volna indulnom törire és még valami emberi formát is kellett, hogy öltsek. Kiföstettem a szememet, bár nem tudom minek, mert mire a buszhoz értem a felét lebőgtem.
Közlekedési miniszter ambícióimat már hétfő óta érlelem, mert délidőben másfél-két óra alatt nem sikerült bejutnom a Szeretett Intézménybe. Ott aztán Szaktanár megdícsérgette a hacukámat, ami igen jól esett, mert tulajdonképpen azon voltam, hogy talán most akkor egy kicsit sírnék. De így, nem. Természetesen nem múlhat el Szeretett Intézménybeli nap enyhe lebaszarintás nélkül. Történelem tanerőtől kaptam most, hogy miért jöttem ilyenkor, amikor ő már sok ideje bent? Mondtam, hogy mert most tudtam és különben is két különböző időpontról beszélünk. Jaaaa, akkor ő kéri az elnézést. Kérdeztem, hogy kaphatok-e tételsort? Igen. Többieknek is másolok. Vagy van már nekik? Ó, nincs. Oké. Kávét főzni is tudok és gépelni is. Kaphatok jobb jegyet töriből?
Ezelőtt, Szaktanár követett árnyékként a ballagtatásos képekért. Meg is kapta az adathordozó eszközt, mert nem bírta kivárni míg végzek a konzultációval. Hova ez a nagy sietség? Megadtam neki a koordinátákat, ahol a képeket megtalálta. Bevonult velük az ámítógépes terembe, csak negyed órámba telt megtalálni. Mire odaértem már megnézte az összeset és megdícsérte az új aparáttal készült, összemontázsolt fotómat is. Mérges tekintetemet vetettem rá, hogy direkt megmondtam, hogy hol kell nézni a képeket, bár... nem volt benne semmi olyan, szóval végülis köszi a dicséretet. Ezután kisebb hajsza következett, mert meg kellett találnom Darawkot, ki épp illetékes beszélgetést folytatott Szandralánnyal. "Mit keresel itt?" kérdést megkaptam, így tudtam, hogy ez nem az a pillanat, ezért csak tételtsort nyomtam a tanítványa kezébe. Eleinte azt gondoltam, hogy Szandralányt nevezem az utódomnak (és fejére helyezem a koronát és ráhagyom a földbirtokot), de meggondoltam magam. Azt gondolom, Cincike lesz az én utódom, mert mentalitásilag, illetékesileg és a dolgok történeti szálának összefüggéseiben is hasonlítunk. Gondolok itt a hangszálgyulladásra, amiért hangosan kiröhögtem, de utána bocsánatot kértem és elmeséltem a háttértörténetet. Ő még mindig nem röhögött. Azóta (meg mióta írásban érett vagyok) komolyabban igyekszem viselkedni, mert hát mégis csak, na.
Még ott akartam maradni egy kicsit a Szeretett Intézményben, de nem volt miért. Szaktanár nagyon dolgozott, egyedül meg minek üldögéljek ott, ezért sokszoros nekifutásra sikerült eljönnöm. Egyszer szomjas voltam, aztán nyomtathatnékom volt, aztán beszélgethetnékem, aztán megint szomjas voltam, aztán beraktam az angol tételsort Bringa fakkjába, aztán kérdeztem, aztán megírtam a kisüzenetet Darawknak a projektmunka önértékelésemhez. De azért biztonság kedvéért szóltam Szaktanárnak, hogyha esetleg El Nino törne ki és ők életben maradnának és az önértékelésem is túlélné, de a kisüzenet nem, akkor mondja meg, hogy én voltam, aki odatett. De azért ott a kisüzenet és számításaim szerint nem lesz El Nino, szóval, na, ott van. "Igen, precízen és pontosan, ahogyan ezt már tőled megszokhattuk." mondotta Szaktanár. Ha eddig nem lettem volna zavarba és szomorú, akkor ettől még jobban, szóval ez katalizálta az eljövésemet.
Ezután mentem Anya munkahelyére, mert el kellett hoznom pár dolgot onnan. Ott találkoztam a magyar Diane Keatonnel, aki elsőre észre se vett, de én nem adtam fel. Mikor meglátott szokatlan örömmel üdvözölt, csodálkoztam, mi történt? Kilopózott a szobájából, becsukta az ajtót és kötélen lassan leereszkedett James Bond. De ez nem volt. Szóval, becsukta az ajtót és halkan mondta, hogy megnézte a híres ismerőskereső portálon az adatlapomat és látta, hogy Quimby rajongó vagyok. Mondtam neki, hogy "Igen, is." Mondta, hogy igen, ez jó. Magam is így véltem, mire mondta, hogy ő is nagy Quimby rajongó és, hogy megvan az összes cédé. Erre én már nem annyira halkan meglepődtem, mert őt inkább a Mozart, Bach, Beethoven kedvelők csoportjába tettem volna, ha tenném az embereket ilyen csoportba. Meg, hogy szereti ő Péterfy Borit is meg egyébként már kész a polc, szóval már csak ezer könyvet kell rá felpakolnia és mehetek is audienciára. Miközben ezt elbeszélte, rájöttem, hogy hasonlít ő Mrs. Mindentudóra és ezáltan szívem egyik csücske lett az övé. Ráadásul Quimby rajongó.. eszem megáll!
Itthon este aztán megnéztem az összes ballagási képet és csodálkozva láttam, hogy Képzőművész is sírt velem. :-( Ehun aztán rájöttem, hogy hiányzás van és miért nincs több konzultáció. És összeszámoltam, 705 kép készült a ballagtatáson és ezzel versenybe szálltunk a Cannes-i filmfesztiválon készült képek számával. Szerintem mi nyerünk, mert nekünk van "most sírtam le egy fél dm-et" képünk. Hiányzás van.
