És újra itt vagyok! Azt hihettétek, ti, kedves olvasók (már ha maradt még valaki), hogy biztosan belehaltam az érettségibe. De nem. Rengeteget paráztam, előtte is, ott is, utána is (de ezt már csak megszokásból). Végül egész jó eredménnyel sikerült zárnom a középiskolát. És még az érettségi elnökkel is sikerült megtalálni a közös hangot.
- Magyar nyelv és irodalom: 77% tehát 4-es.
- Matematika: 29% tehát 2es.
- Történelem: 77% tehát 4-es.
- Angol: 85% tehát 5-ös.
- Társadalomismeret: 100% tehát 5-ös.
Győzködöm magam, hogy ez igenis jó eredményt, és talán ha többet tanulok (nyelvvizsga rulez!), akkor jobb lenne az eredményem. Persze ahhoz, hogy jónak (mármár kitűnőnek) érezzem ezt az eredményt nagyon sokat segítene, ha az Addams family-m is elfogadná, hogy ez az eredmény és pont. Ehelyett az első kérdés az volt, hogy "hogy hogy ilyen gyenge lett a magyarod?".
Ezelőtt a kijelentés előtt, megmondták a meglepetésút koordinátáit. London. A csodálatos, a w1derful London.
Érettségi után hazaérkezvén Anya nem volt kíváncsi az érettségi bizonyítványomra, ami igencsak betette a kaput és többször elmondtam neki, hogy "A house is not a home" - még az angol érettségi hevében - de szerencsére éccsanyám nem tud angolul, így nem értette. Ezután taxiba ültem és elindultam az utolsó hivatalos Szeretett Intézményes bulira. A taxist már ismertem, úgy látszik ez az ő körzete, vagy rám specializálódott, de szerintem nem látom többet. Ugyanis mikor be akarta írni a helyszínt, ahova megyünk, egyszercsak felkiáltottam és megkérdeztem, hogy beírhatom én? Ezen annyira meglepődött, hogy inkább megengedte.
Odaérkeztem, beszélgettem, figyeltem, nevetettem, majd eljöttem. Eccsanyám, a haragját mérsékelve érkezett értem az ő barátnőjével (hisz Anya keze akkor még gipszben). Darawk megölelgetett, mondta, hogy "de aztán gyere, lássunk még!". Csendesen sírdogáltam kicsit, aztán mély álomba szenderültem - de ezt már itthon.
Másnap ZénóZebulonhoz mentem, ki összeírta a kívánságlistát, hogy mit kell hozzak neki Londonból. Pénteken Enyihez mentem, megnézni, hogy miféle rendszerváltozások vannak a rendszerben, amivel majd dolgoznom kell. Utána pedig LLI-nek újságoltam el, hogy milyen is érettnek lenni. Dolgozunk mi rajtam mostanában, mert felszínre kerültek olyan dolgok, amik bújkáltak. További információkért érdeklődjön augusztus végén.
Pénteken délután elkezdtem csomagolni, mint az őrült, mert Enyi lent toporgott, hogy induljunk már. Tőlünk indultunk ugyanis a csodálatos Londonba., szombat délután 13:25-kor. A reptéri vécében kicsit sírdogáltam, mert fájt, hogy el kellett menni.. bár a Big Ben nagyon hívogatott. Arról, hogy mi volt Londonban egy új blogot kéne nyitnom. Mindent megnéztem, amit érdemes volt előszörre, még a viaszpanoptikumba is eljutottam, épp Jacko halála napján. Erről is kéne egy új blog, de nem lesz erről se. Jacksont én nagyon szerettem, ha volt valaki, akit szerettem, akkor ő az. Az élet iróniája az, hogy a halála előtti vasárnap voltunk az ő számaiból összeszedett musicalen. Csodás volt! Attól a naptól kezdve csak Jacko számok jártak az eszembe. És azóta is csak és kizárólag MJ-t hallgatok. Na, biztos én leszek az új parafenomén. Szóval, back to London: mindent megnéztem a Londonban. Mindent, ami benne volt az útikönyvben meg ami belefért az időbe. A Big Bennel szerelmetes szövetséget kötöttem, muszáj újra találkoznunk! (most dőlt bennem egy világ össze. A londoni útikönyvre ez van ráírva: "Printed in China.)
Hazafelé, vasárnap egy dallas-i néni mellett ültem a repülőn és tök jól elvoltunk. Én a magyar angolommal, ő az amerikai angoljával. Már mindenkit felhívtam a leszállás után, hogy "juj, itthon vagyunk! mindjárt jönnek a csomagok is, és indulunk haza!", de a csomagok nem jöttek. Ott maradtak Londonban, ellentétben velem. :-( 3 nap múlva érkeztek meg, míg én az itthon maradt ruháimban pompállottam (a Londonban vásároltak helyett). Így aztán a repülőtérről hazajöttem, és innen mentem másnap reggel dolgozni.
Azóta is Enyivel nyomom, ún. internátusban (by ZénóZebulon). Még van egy hetem a dolgozásból, de már nagyon unom. Miközben dolgozom és épp nincs beteg, vagy van, de nekem nincs dolgom a blogon gondolkodtam. Kicsit feleslegesnek éreztem, aztán már később magamat is. S ez azóta sem változott. A picsába LLI nyári szabadságával! Eszembe jutott, hogy milyen volt régen, hogy mennyire szerettem a "régen"-t. És eközben a New Moon-t olvastam, és ez az idézet talált meg engem.
"És közben egyre vártam, mikor tér vissza a zsibbadás vagy fájdalom. Mert a fájdalomnak jönnie kell. Megszegtem a magam számára fölállított összes szabályt. Ahelyett, hogy kitértem volna az emlékek útjából, elébük mentem és boldogan fogadtam őket. Ennek még megfizetem az árát, az biztos. Különösen akkor, ha nem tudok visszabújni abba a jótékony kodbe, amely eddig megvédelmezett."
De végül, kisebb fizikai fájdalmak árán legyőztem a könyvet, és most egy újba kezdtem bele. In English. Egy tündérmese, a második oldalán tartok, annyira leszívja az agyamat az odafigyelés. Lényegében megváltozva érzem magam, ha úgy tetszik érettnek. Ettől függetlenül ugyanolyan egyedül érzem magam és talán még elveszettebbnek, mint korábban. De... "Már nincs baj Mamikám. Mert én tudok szeretni. És nem vagyok egyedül." :-)
