Vannak mondatok, periódusok ebben a kapcsolatban, amit nem értek. Annyira nem értem, hogy megrökönyödve állok egy helyben, sok percig, miközben úgy érzem magam, mint akit leöntöttek hideg vízzel. És rám is fagyott a víz, mert hideg van. Hiszen ma volt az utolsó nap, hogy találkoztunk, a többit jövőre. (ez a mondat ijesztő!) Az én Szerelmesem száját pedig a következő mondat hagyta el (ez is ijesztő): "nem jó valakivel sokszor találkozni, mert akkor egy idő után megutálod." Akkor most felsorolnám, hogy kiket "utálok".
Utálom Anyát és az egész családot (ez mondjuk néha nem áll messze az igazságtól), ZénóZebulont és Tortást is utálom, fúj! Velük találkozom talán a leggyakrabban. Utálom Cuncit meg Boszit is. Társlányt és az egész egyetemet, valamint Nővéremet, és Anya egész munkahelyének dolgozóit. Régen utáltam az egész Szeretett Intézményt (itt nem emelnék ki senkit). Hát így állunk, "mindenkit egyformán utálok". (csak én ezt az egész bekezdést nem gondolom komolyan)
Reggel mikor könnyek közt rohantam a buszhoz, hogy beérjek vizsgázni, eszembe jutottak azok az emberek, akikkel nem baj, ha nem találkozom mindennap. (nem sírtam csak a szemem allergiás a hidegre) Sőt nem is kell beszélnünk, tudjuk, hogy mi van a másikkal. És, ha egyszer mégis úgy hozza a sors, hogy le tudunk ülni és beszélgetni egy kicsit, onnan folytatjuk a témát, ahol abbahagytuk a legutóbbi találkozáskor. És ez nagyon jó érzés! Ha az érzéseknek lenne színük, ez olyan...kékes-zöld, zöldes-kék. Ilyenekkel foglalkozom, ahelyett, hogy tanulnék...
Ma, hogy a lefagyasztott magamat felolvasszam és vidítsam, vettem egy sapka-kesztyű duót, ami fehér. Mindezt Társlánnyal bírtam megtenni, majd csatlakozott hozzánk Tortás is. Ők ketten elneveztek engem Hókirálynőnek. Szóval mától én így. :-)
