GoGo

(Még régebben írtam,hogy "végre,most,hogy végre látlak..." című bejegyzést, ami nagyon jól esett,hogy kiírtam magamból. Most valami hasonlót fogok írni,de igyekszem megint virágnyelven írni,hogyha esetleg valaki idekeveredne,aki ismeri a szereplőket,akkor még véletlenül se ismerje fel őket. )
Egyszer,még nagyon régen,amikor együtt néztük az Aladint, akkor nagyon örültem. Aztán teltek,múltak az évek és már nem találkoztunk többet,egészen idén tavaszig,de erről majd később. Aztán,miután már nem találkoztunk,csak másoktól hallottam Róla és a családjáról, barátairól. Mások,persze boldogan szilvesztereztek együtt Vele,2006-ban utoljára. Majd megtörtént,amiről még ma is fáj beszélnem és tavasszal találkoztunk. Igaz,hogy kicsit alacsonyabb,mint én és az Éljen, a sárgadinnye! szlogent skandálja esténként. Vagy valami egészen mást,de ez már nem rám tartozik. Ebből valami egészen mást szeretnék kihozni,szóval vissza is kanyarodom az eredeti témához. Tehát,együtt szilvesztereztek,mindenki. Így,hát kötődtek ismertségek és abból még szorosabb kapcsolatok.
Féltékeny vagyok talán? Mire? Az elmúltra és arra,hogy más közelebb volt hozzá,mint én? Ez nem féltékenység,hanem féltés. És hiány. Talán,ha nem találja meg Őt és akkor nincs az,ami most.
"Ahhoz,hogy valamit kezdj a jövőddel, el kell,hogy engedd a múltat!"-igyekszem.