Most éppen coca colás kék színű pohárból iszom a langyos tejet és azon agyalok,hogy talán mégis van szeretet ezen a világon.(tegnap hallottam Müller Pétertől a Jazzy rádióban,hogy ezt mondta valaki,aki már meghalt "Petikém,nincsen már szeretet ezen a világon" ) Szóval,hogy mégis van szeretet. Honnan is tudom ezt ennyire biztosan?(nem is tudom biztosan) Szóval onnan,hogy ma találkoztam azzal,akit nagyon szeretek. És Ő is engem. És nagyon. 22:20ra vártam,vártuk a gépet,de 22:10kor már leszállt,amikor én már ott álltam a váróban,hogy mikor jönnek már ki. Amikor már az ujjamat is kikapartam az idegességtől és már spriccelt belőle a vér,akkor jöttek ki. Természetesen. Nagyon örült nekem,én voltam a meglepetés. Már megint kibújt a korlát alatt,ami szerintem tökre nem elegáns és megölelt,nomeg nyomtunk az arcára,az Ő legjobbjával, egy-egy puszit. Ezekután már csak azt tudom,hogy éreztem a szeretetet. Nem tudom,hogy miről volt szó(na jó,de nagyjából igen). A következő emlékem az,amikor már elmentek mi meg maradtunk és meglepi és ölel. És szeret és jó.