Az iskola sok mindenre megtanít.-tartja a mondás. Igen,ezt alá tudom támasztani,ha kell több alappal is. Kezdjük ott,hogy felkészít minket a nagy betűs Életre+az érettségire is. Aztán,ha jól tanultunk bekerülünk az egyetemre(na,meg ha van hozzá elég kes a zsebünkben-de ebben nem megyek bele),elvégezzük az egyetemet félévente 200ezerért,aztán lesz diplománk,amivel majd kevés munkával sok pénzt keresünk. Vagy éppen fordítva: sok munkával kevés pénzt,de ezt senki sem mondja ezekben az ún. 'alakuló években'. Azt sem mondja,hogy lesz-e majd kihez kötődnünk. Valószínüleg nem lesz,mert most sincs.Sosem volt. Vagyis,ha esetleg még lenne rá lehetőség,akkor sem. NemésNem. Miért? Mert önállóságot kell tanulni. Ez az új pedagógiai módszer,de ez sajnos nálam nem jön be. Túlságosan people-orientated vagyok ahhoz-mint ahogy az angol teszt is megmondta-,hogy ezt el tudjam a lelkemmel viselni. Hiába mondja bárki,hogy az életben csak magamra számíthatok,mindig,minden esetben,de most,ebben az 'alakuló években' szüksége van az ember lányának egy segítségre. Aki nem családtag,nem barátnő,egy kívülálló,aki van.Akire lehet számítani. "oké,de ne feledd itt leszek a szomszédban!"(Carlos,Született Feleségek) De nem. Szóval,hogy iskola és hogy felkészít az életre. De ehhez van,akinek szüksége van háttérre. Támogató háttérre. "Istenem,bár lenne tabletta szívfájdalom ellen is."(baromira nem témába vágó mondat,de tetszik.szintén Született Feleségek,szeretemsorozat) Itthon küzdök ezzel,bent pedig nem foglalkozom,mert nem érdekel. Igazából de,mert fáj,de nem mutatom,hiszen: nekem nincsen szükségem segítségre. Lálálá
Más: Most is énekelgetek,de mi mást is tennék kedden éjjel,2 és fél óra éneklés és színpadi mozgás után. Azt mondták,hogy "eladható a dalod" és erre most nagyon büszkebüszke. Valamint még azt is mondták,hogy ügyes vagyok és hogy sokat változott az előadás módom. Jobb,mint 2 héttel ezelőtt. ÖrülBüszkeVirulAzArca
MásValakinek nem ennyire jó,sőt nagyon rossz. én pedig meg fogom menteni,mert én mindenkit megmentek. Az egész világot,mert...
"Veszélyes hely ez a világ és így mindannyian a biztonságot keressük.Ezt akár az anyánk karjában találjuk meg,egy csorba penge hegyén vagy a kedvesünk karjában,vagy a pisztoly cső végén.Megteszünk mindent,hogy biztonságban érezzük magunkat,mert tudjuk,hogy valahol a világban ott vannak azok,akik ártani akarnak nekünk."(szeretemsorozat)

ps: szerintem elég érzelem mentes világban élünk manapság. Mi van akkor,hogyha valakinek olyan kedve van,annyira örül valaminek,hogy szó szerint a másik nyakába akar ugrani? Valószínüleg semmi,mert a másik annyira hideg és annyira sznob(nem biztos,hogy ez a jó szó,de most ez jutott eszembe),hogy nem mutat semmiféle hajlandóságot efelé. Így az 'örülőnek' magában kell tartania ezt az érzést. Így van ezzel az ember a sírással is. Egyszerűen nem meri,mert fél,hogy mit szólnak majd a többiek. Kit érdekel? "Szard már le!"(jaj Búthús!mit idézgetsz itt?) Sok féle visszafolytás létezik,ami egy idő után felhalmozódik és nincsen jó vége. Például,ha eszembe jut egy ilyen mondat,hogy "I'm so glad,we're friends!" akkor ezt nem úgy mondom el,hogy közben a fal felé fordulok és fapofát vágok,hanem virul a fejem és megölelem a másikat. Ellenszemben a mai világban a fapofás version működik. Lehet,hogy túl sok hatás ért ma? Vagy csak egyszerűen sokat gyakoroltam a csütörtöki énekemet és az érzelem kifejezést? Veszélyes világ ez. Az a fontos,hogy independent légy és individual. (hú,most ismerek egy pár ilyet."futok pipilni.")
ps2: a fenti 'ps' életem leghosszabb 'ps'-e. Eddig. (említettem már,hogy grafomán vagyok?az írás a szenvedélyem.egész nap kattog az agyam(mim?))