GoGo

Teljesen áttértem a Quimbyre. Ha rossz kedvem van azért, ha jó kedvem van, azért. Ha rossz, akkor Don Quijote ébredése, ha jó kedvem van akkor Fekete L'amour vagy Zéró dal. Vagy bármi amiben Tibcsi, mint egy igazi rock&roll lovag tépi a húrokat úgy, hogy közben cigarettáját a gitárjai hangolói közé helyezi. Akkor viszont már baj van, ha innia kellene a szörpijét, szívnia kellene a cigijét és közben énekelni is kellene. Ez már helyzet, a javából, de Tibcsi ezt is meg tudja oldani. Ma A. azt mondta Tibcsire, hogy egy drogos állat, így nincsen többé barátság. (ez persze csak vicc, no de azért mégis csak Tibcsi, az Tibcsi) Na, de ez nem a Tibcsi rajongói blog, csak úgy gondoltam megemlékezem.
Tegnap az jutott eszembe, miközben Van Gogh Krumplievő parasztok című képének az internetről leszedett elemzését próbáltam a fejembe verni, hogy még sosem készültem fel így egy beszélgetésre, mint a mai 'kellemes' kontaktálásra. Aztán erőt vettem magamon és minden Gellért hegynyi görcsöket a gyomromban legördítettem, minden félelmemet oda adtam az elmenő barátaimnak és megkérdeztem, hogy ráér-e most? Ím ráért, aztán megkaptam mindent, amit érdemeltem és azt is amit nem. Főleg olyat kaptam amit nem érdemeltem meg, de leperegtettem magamról. Kívülről néztem magam, harmadik személyként-ezt kaptam tanácsként tegnap.
A barátaim szerint unalmas ember vagyok. 4 vizsgám volt eddig, amiből mind a 4 jelentem büszkén és kihúzva magam, mindegyik 5-ös lett.*tapstapstaps* Ezt a sort, ami igen csak jónak látszik, meg fogja törni a történelem jegy, majdan. Nem értem az őseinket, komolyan. Miért nem maradtak egy helyben, kevés harccal, magas átlagéletkorral és akkor esetleg kicsit kevesebbet kéne tanulnunk. A Tündérünk most megöl majd, de ez más nexus, tudjuk ugye bár. Ez nem így volt, mármint az ott maradás és ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy meg kell tanulnunk, azt ami. Imígyen az történt, hogy holnap csak konzultálni megyek és nem írásbelizem, mert nem érzem magam eléggé biztosnak a történelemben. Meg mostanában semmiben, de ez a dőlt és apróbetűs rész.
Az volt még régebben, hogy szilveszter. Igen, 5-en a kutyával együtt. Jó volt, nyugis, relaxos, sokat beszélgetős, sok pénzt a társasjátékban elvesztős és a zoknimat is oda adós. Aztán 7-ig ezt  művelős, majd ájultan, egy párnával,mint mindig, elalvós. Majd 13 órakor felkelős, és a terepet ApámApujával elhagyós.
Aztán a havon majdnem elesős, a járdára mégis épségben feljutós. Aztán hazaérkezős, kicsit késben megállítós hangulatú otthonba, nem zavart. Aztán este elmentem a Varázszenére,Vele. Azt hittük, hogy nem fog sokáig tartani, ahhoz képest 0:08-kor hívtam fel Anyát, hogy akkor most van vége. Azt mondta, hogy adjam oda Neki a telefont,odaadtam azt mondta, hogy haza visz,magához és ágyba tesz. Aztán mikor hazaértünk hozzá, leültem a kanapére és az Ő új fotóaparátjával készült képeket bírtam megnézni míg kigyógyul a 13 éves tinédzser állapotából. Aztán elaludtunk a fejünkben az "Aludni kell, anékű' meghalok..sállálááá". Aztán reggel óracsörgésre először nem, majd később, tudva, hogy otthon ismét meg tudok majd állítani egy kést. Aztán gyorsan felöltözés, puszikák és elmenés. Pontosan tudtam, hogy nem érek majd be művtörire, de nem érdekelt. Aztán tovább már nem tudom, hogy mi volt, mert nem emlékszem. Öreg vagyok már. És megfáradt és unalmas. Jah és elanyátlanodott.