Utállak. Egy szó, mégis mikor kimondom azt érzem felrobbanok. Én teszek, Te nem. Te alázol, én nem. Én szeretek, Te nem. Most gyűlöllek, Te önmagadat nem.
Utállak téged is, mert azt a ribanckurvát szereted. Téged is utállak, mert vak vagy és beképzelt. Te sem vagy már szerethető(az eszemnek), mert játszol velem. Loholok utánad, úgy ahogy egy kutya se tenné, Te pedig inkább hallgatsz zenét az iPodomon vagy a mobilomon. Nem tetszik a Quimby?! Szopjál lovat, miattad nem fogok megváltozni. Örülnék, ha nem fikáznád. Megígértettem veled, hogy elviszel valahova messzire. Mindegy, hogy Peru az vagy Portugália. Talán Autóval egy szerpentinen?!
Téged is utáltalak, te csúnya lány a villamoson, mert ott állt melletted egy mackó, és szeretett. Biztos nem 300km-ről és biztos, hogy nem úgy, hogy nem is tudta, mit szeret. Hiszen csak a legjobb állapotomban látott, Klimt-es papucsban és rövid gatyában, szőrtelen lábbal. Nem is tudja, hogy hogy nézek ki reggel mikor felkelek és amikor szőrös a lábam. Nem tudta, hogy mit szeret, ezért csinálta. Egyébként nem szeretett volna. Most pedig én utállak.

Elmentem és megkoszorúztam egy volt szoba ajtaját. Ja meg táncoltam. És énekeltem.