Valamit nagyon rosszul csinálhatok, hogy ezt kapom büntetésül. Nem beszélhetek egy hétig, diagnózis: hangszalaggyulladás. Kellékeim a jegyzetfüzet, toll meg a kis kezem, amivel a "szeretlek!"-et már el tudom mutogatni. Ja, meg a különböző interkultúrális jelekkel való kommunikáció is tökéletesen megy. Egy gyógyszertár vagyok, és gégediétára fogtak. Értsd: semmi csípős, cukros, fűszeres, hideg, meleg, szénszavas, alkoholos. Ez olyan, mintha rám jött volna a szapora fosás, csak krumpli meg tea. Borzasztóan megalázó. Kész gyógyszertár vagyok, ugyanis van nálam az a 2 gyógyszer, amit ma Heim Pálban írtak fel, 2fajta szopogatós tabletta, meg az, amit még kedden kezdtem el szedni. Most persze kétségbe vagyok esve, mert nem tudom, hogy a keddi gyógyszert kell-e szedni és nem is tudom senkitől megkérdezni, aki ért hozzá... Említettem már, hogy borzasztóan megalázó? Hogy mélyebbre süllyedjek a depresszióba Ákost hallgatok és egyre tanácstalanabbul süppedek a székembe. Hiszen, bár nem sokat hiányoztam, és csak 6 vizsgám van, holnap művtöri konzultáció, ahol elhangzanak a szent kérdések, meg biológia, amit be kell fejezni. Angolt leszarom, megoldom egyedül, nem kell konzultálni. Olyan leszek, mint a Zongoralecke című filmben a főszereplő nő. Kis jegyzet, toll és mindent leírok. Amit meg nem tudok, azt magamban tartom és előbb-utóbb felrobbanok. Nem igazán tetszik ez, hogy nem beszélhetek. Én, Miss Mosoly, aki mindig beszél. Még suttognom szabad. Mondjuk vicces lesz, most kontrasztálódik (mit csinál? most találtam ki ezt a szót)az, ami eddig voltam. Mindig beszél, mindig nevet. Most meg szótlan, szánalmas. Műmártír? De legalább a ballagás szép volt. Az tette be a kertkaput szerintem. De legalább szép volt. Vajon a miénkbe is beletesznek ennyit majd a többiek? Lépjek már túl ezen...

Hűség. Ezt hallgatom. Süpped, süpped...