GoGo

Csak álltam a teraszon, Nappal szemben, becsukott szemmel. Szívtam magamba a lemenő Nap energiáit, hiszen "Az emberiség napenergiával működik." Talpam alatt (sár és ingovány) éreztem, hogy még meleg a burkolat. Ez tetszik. A becsukott szemhéjaim alatt láttam magam, ahogy a két tételsor (töri, biosz) és két kupac könyv fölött hisztérikusan örjöngök, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. Eszembe jut, mi lenne, ha szépen mosolyogva megkérném a tanerőket, hogy had mondjam el a kedvenc tételemet? Töriből a 8-as, bioszból az 5-ös. Bár fordítva is lehetne, de inkább így. Valószínüleg nem mindenki egyezne ebbe bele.

Ahogy a Nap egyre gyengébben simogatta az arcomat Te jutottál eszembe. Te, aki mindig akkor hagysz el, amikor tényleg szükségem lenne Rád. Igaz szerdán írtál sms-t, hogy így tovább és, hogy jókat hallasz mostanában rólam, de most, amikor szükségem lenne egy-két bíztató szóra, nem vagy itt. A közös számunkat raktam be az előbb, végtelenítve. Szeretem ezt a zenét, Te jutsz róla eszembe. Persze, csak egy képzelgés, hogy a közös számunk, Neked nem jelent semmit, csupán "ja, ez jó szám.", de nekem ez a szám mégis Te vagy. Most csak ezt bírom elviselni. Szóval, ott tartottam, hogy megint elmentél, amikor szükségem lenne Rád. Nem is inkább fizikailag hagytál magamra, hanem lelkileg mentél el tőlem. A lelki közelséged sokkal jobban tud engem támogatni, mint a testi. (miket mondok, te jó Ég) Te, tudván ezeket a dolgokat, lefogadom, hogy csak szivatsz. Próbára teszel, és mégis támogatsz, hogy így váljak felnőtté. Közben bölcsnek hiszed magad és büszke is vagy, hogy megint jól csináltál valamit. Ez most olyan, mintha azért írtam volna ez a postot, hogy csak fröcsögjek (és ezzel az agresszív ösztöneimet negatív fröcsögéssé szublimáljam át), de nem ez volt a szándékom. Csupán segélykiáltok, halkan.

Meg, persze, tanulok. 2 fröcsögős, halk segélykiáltás között. Bugyuta számok hallgatok, miközben a kétéltüek és a hüllők közti különbségek után kutatok, élőhely, testfelépítés és egyes szervrendszerek működése közti kapcsolat kritiréumán. Ez olyan utolsó pillanatos, nulla affinitásos kétségbe esés. Közben a media playert átállítottam véletlenszerű lejátszásra és most a Mint te megy. Nővéremnek üzenem: valóban nem vagyunk egyedül. (de ezt csak mi tudjuk, hogy valóban mit is jelent). Előtte Kispál De szeretnék volt, most meg már Death is not the end van. Egyedül?

A Nap kezdett lemenni, de az én agykerekeim még mindig forogtak, hogy miket kellene megcsinálni. Meg kéne tanulni gyorsan a törit, a bioszt meg a matekot. Rendet kéne csinálni és kitakarítani az egész lakást, hogy bármikor jöhessenek ide a barátaim, ha olyanjuk van. Mondjuk pénteken, ha levizsgáztunk. Kéne venni a székem alá felkarcolódás elleni izét és a szőnyegem alá csúszásgátlót az Ikeában. Ha már ott járok, akkor két karnist is bedobnék a kocsiba, meg varratnék egy színben ideillő sötétítőt is. Megrendelném az összes ablakra a redőnyt, hogy ne legyen itthon zsiráfház hőmérséklet. Vennék egy pár képkeretet, amiből Tibi mosolyoghatna rám vissza. Kinyitottam a szemem, eszembe jutott, hogy a füvet is meg kéne locsolni. Ja, igen, az Ikeából kéne hozni valami jóképű pasit, aki felfúrja a képeket, összeszereli az ágyamat, összeköti a hangfal szettet a tévél, megszereli a slagot (nekem tegnap nem sikerült). Felemeli az asztalt, hogy én alá tudjam csúsztatni a felkarcolódás elleni izét. Ha már itt van, megkérném, hogy szerelje meg az ajtómat, fúrja fel a lenti fürdőbe a polcot, a fentibe a tükröt. Hozzon magával egy takarító és rendrakó brigádot, aki a felső szintet varázsütésre tesz rendet. És a karnist is felfúratnám vele. Ha gyorsan jönne, akkor megkérném, hogy töltse bele a fejembe egy tölcsérrel a törit meg a bioszt, én majd tartom a tölcsért. Ha tetszene, akkor marasztalnám magam mellé egy életre, hogy valakinek végre én is fontos legyek.

A Nap lement, a padló kihűlt, Szívemben bomba van megy a media player-en. Idillikus.