GoGo

Hívott Fekete Özvegy, de nem vettem fel. Mentségemre legyen mondva, lent volt a telefon. Ezt a kapcsolatot csak muszájból tartjuk fent, bár a szívem megszakad. Az elmúlt másfél évben, mindig mikor hívott egy barokkos körmondatba, ami elért volna Párizsig, beleszőtte, hogy sok a telefonszámlám. Azt is mondta, hogy el fogja venni a kártyát. Vigye... Igazából, ha jól a lelkem mélyére nézek, nem kell tőle semmi. Egyetlen dolgot szeretnék, ez pedig nem pénzben mérhető és nem is kézzel fogható. Most csak a Fohász egy lóhoz tud megnyugtatni, kicsit neurotikus vagyok már. Cunci közben negédesen képeket küld róluk, én meg negédesen mű-mosolygok, hogy mennyire jó. Ő tudja, hogy ez mű, de most egy ilyen idióta, senki által ki nem mondott játékot játszunk. E játék neve: képmutatás. Nem szeretem, bár nem szoktam veszteni. Sosem elsőnek érek be a célba, hiszen Fekete Özvegy mindig a győztes. Utána Fekete Özvegy 2.0 jön, utána Cunci és valahol hátul kullogok én, de vannak még utánam is bőven. Szerintem eddig egy őszinte szava nem volt hozzám, még a legnagyobb gyászában sem, hiszen Ő volt az, aki tartotta magát és nem remegett a sírástól. Csak egyszer, de akkor nekem kellett megtartanom őt is és Cuncit is. Előtte azt mondta, hogy kismadár vagyok - ezt akkor egészen őszintének gondoltam. Ma meg már palimadár képében vagyok feltüntetve. Igazából nem tudom definiálni a kapcsolatunkat (ezzel sokan vagyunk így). A szívemmel gyűlölöm, az eszemmel teljesen megértem. A lelkem sóvárog a tanácsai és szavai után, de ha mégis beszélnem kell Vele, remeg kezem-lábam. Félek Tőle, hiszen az Ő ereje is benne van, így, bár nem mintha szándékosan bántani akarna, a kislábujjával bele tud tiporni a földbe. Erős szavak ezek, fájnak is a lelkemnek, belesajgott rendesen. Jó, néha persze igaza van, hiszen felnőtt és a felnőtteknek mindig igazuk van (bla-bla-bla), de lehetne velem kicsit kíméletesebb és láthatná, hogy mivé fejlődtem 2006. márciusa után. Láthatná a mimóza lelkemet és azt, amivé szeretném, hogy a kapcsolatunk alakuljon. Láthatná azt, hogyha lenne hozzám 2 kedves szava csüngnék az ajkain és elhinném Neki, hogy szeret engem. Elhiszem Neki az összes szót, amit mondd és fel is rakom a megfelelő polcra. Az ő polca most igencsak tele van, és bár Táltosasszonynak le kellett írnom, hogy miket mondanék el Neki én csak itt ülök és szugerálom a telefonomat, hogy maradjon csöndben. Várom, hogy idejöjjön, megsimogassa az arcomat és megmondja, hogy nincsen semmi baj. Erről most egy Kispál szám jutott eszembe:

Nézd erre láttam a lelked menni/Aludni ment, de egy csomót keresett előtte/De tényleg hidd el, még sokat gondol rád/Sokat jelentesz neki, és azt akarja mondani nem haragszik.

A Kispált együtt szerettük meg, amikor az Apassionatára mentünk. Ez nekem örökség.