A világosság csökkenésével a lelkesedésünk is alábbhagyott, ám a cél még messze volt. Mi már azt hittük, hogy a szállásra megyünk, de a Staff kitalálta, hogy inkább a Boldogkőváraljában fogyasszunk el egy meghitt, középkori vacsorát. Mindenki evett, ivott, kézzel és voltak, akiket lovaggá ütöttek. Képzőművész így kezdte a ceremóniát: "Kedves Lovagok és Lovaginák!" Szaktanár immár lovag és Képzőművésznek is jobban áll ez a (film)szerep. :-) szépErzsébet királyné kitalálta, hogy cseréljem le a szemüvegemet, mert ez a mostani túl komor nekem. Szaktanár is becsatlakozott ebbe a tanácsadásba és kitalálta, hogy milyen legyen a csütörtökön megváltozó hajszerkezetem. Megmondtam nekik, hogy ők ketten irányíthatnák az életemet. És sajnos nem vicceltem, hiszen én jelen pillanatban nem vagyok rá képes.. Darawk lecseszerintette a nem bent tartózkodókat, de, ha System nem lett volna fültanúja az egésznek, mi ebből semmit nem észleltünk. Úgy éreztem magam, mint a Shrekben, mikor behozzák a kézmosó tálat, amiről Shrek azt hiszi, hogy leves. Ugyanis ebben a tálban kellett megmosnunk a kezünkket, miután megettük (kézzel!!) a főételünket. Az étterem mentségére szolgáljon, hogy a leveshez adtak egy merőkanál méretű evőeszközt.
A szállás felé vezető úton még az útitársam is elaludt, pedig nem tervezte. A szálláshoz érve, azonnal felmentünk és elfoglaltunk néhányan egy szobát, mert nem akartunk másokkal egy szobába kerülni. Ebből lett aztán a feszültség meg a mérgelődés, mert ezt ők, nem így szokták csinálni. Ám, de azt nem tudjuk, még Ököanyánk sem. Így ezt a vitát lezárták, mi pedig, diákok és tanárok egyaránt, csak találgathattunk, hogy mit és hogyan kellett volna. System cigizni indult, én pedig megbíztam, hogy hallgatózzon - ha már a saját életemet nem tudom irányítani, megteszem hát a máséval. :-) Követtem, mert a saját fülemmel szerettem volna hallani, és az orrommal kitapogatni a kinti hangulatot, de meglepő módon semmi furcsa nem volt. Összeszedtem a szobából a csipet-csapatot és kicibáltam őket a hidegre. szépErzsébet királyné eltűnt, pedig megígérte, hogy visszajön. Bimbuskáék kitalálták, hogy menjünk ki a sarki szeszesitalt árusító műintézménybe, megkérdeztük hát, merre van? Gothikgirl tájékoztatást adott, mi pedig elindultunk. Pár lépés után Nagyszájú kedvesen megkérdezte: "Az ott jobbra, egy temető?!"Az volt, így mi, a menekülő róka gyorsaságával elindultunk visszafelé. Mikor már biztonságban tudtuk a lelkivlágunkat, lelassítottunk, majd mikor visszaértünk, azt hazudtuk, hogy már bezárt a fogalmunk sincs merre lévő műintézmény. Lehuppantam hát Szaktanár mellé, akiből már kiszállt a pár órával ezelőtt elfogyasztott száraz furmint, ezért visszaöltözött a csendes megfigyelő ruhájába. Elkezdtünk beszélgetni, sokadszorra kopogott a telefonom, mondtam neki, hogy nem érdekes, ez csak egy esem. Erre ezt mondta: "Nyugodtan nézd meg! Látom rajtad, hogy kíváncsi vagy." :-) Az ékszereimről beszélgettünk, mikor belém hasított a fázás (majd a többiekbe is) és a mondat közepén otthagytam.
A lefekvéssel kicsit szenvedtem, mert szépErzsébet kedvesen ott szuszogott a szobában és nem akartam felébreszteni. Így hát, lefeküdtem, de elfelejtettem bevenni a torokdrogomat, ezért egész éjjel köhögtem. Csak reggel derült ki, hogy valószínüleg kórusban Indiagirl-el, így nem csak én voltam a hibás. Reggel, 7: 15-kor, kipattantam az ágyból és elindultam fürdeni. Úgy éreztem, hogy kiapasztom a boylert, ezért alacsonyabb hőfokra kapcsoltam, majd belibbentem felül teljesen felöltözve, alul törülközőbe csavarva a szobába. szépErzsébet magához hívott (mi vagyok én, Tony Blair?), és elmondta, hogy olyan ez, mint mikor az El Camino-n volt. Pedig azt hittem, hogy a reggeli szettimre akar valami megjegyzést tenni. Ezzel a nővel valami csoda történt ezalatt az út alatt, bár nem hiszek a csodákban. Reggel mindenki holdkórós, kómás, nevezdaminekakarod állapotban van, de ő már nevet, friss és fitt, pedig nem mai már. A többiről majd egy kicsit később.
Reggeli és miegymás után, kimentünk a boltba és mikor visszaértünk, láttuk, hogy a busz forgolódik, indulni készül. Ja, csakhogy nekünk elfelejtettek szólni. szépErzsébet, miután managelte a topmanager életét, bepakolta a lapitopiját a busz csomagtartójába, mire megkérdeztem, hova megy? Erre elmesélt egy anekdotát arról, hogy ő mennyire emlékszik, hogy megígérte nekünk már az első héten, hogy nem fog minket elhagyni. Mintha már említettem volna azt a csodát..?!
Vizsolyba érve, megnéztük a Bibliát. A templomban Szaktanár szegődött mellém, aki azt hitte, neki foglaltam a helyet. Nem szoktam neki helyet foglalni, de ha már ott volt, mondtam neki, hogy foglaljon helyet. A freskók története unalmasnak bizonyult számomra, ezért odahajoltam hozzá és megkérdeztem tőle: "szerinted azok ott művirágok?", úgy látszik őt sem érdekelte annyira, mert visszahajolt és ezt mondta: "nem hiszem, mert nem szoktak hervadt művirágokat gyártani." Ezt ott és akkor annyira viccesnek találtam, hogy nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne röhögjem el magam. A freskók története után az volt az első dolgom, hogy megnézzem a virágok milyenségét és ezt az információt el is juttassam a másik kétkedőnek. "Megnéztem. Művirágok." :-)
A templomból kiérve, Fresh Air talált meg. Érdekes, sosem gondoltam volna, hogy nem lesz egyetlen szabad percem se a kirándulás alatt. Pedig, de, mindig volt mellettem valaki. Átmentünk egy interaktív kiállításra az utcatúloldalára, ahol Ökoanyánk az előadás első negyedében elém állt és a kezembe nyomta a fotóaparátját. Meglepődve kérdeztem meg tőle, hogy mit csináljak vele (hiszen kezemben a sajátom)? Erre ő, "hát fotózz! Te innen jobban látsz mindent" Rögtön eldobtam a sajátomat és vakuztam bele (stroboszkóóóp :-)) mindenkinek a szemébe, ezerrel. Ezzel az aparátos gesztussal annyira meglepett és meghatott Ökoanyánk, hogy holnap csakazértis tisztelemet teszem biológia órán. Ha már két hete nem...
Innentől már csak haza kellett érni, plusz valahol magunkba szívni némi napenergiát. Vizsoly és a kagylós kút közötti távot a bal oldalamon az ablaknak dőlve aludva tettem meg. Már-már reflexszerűen fordultam volna a bal oldalamra, de ott szembe találtam magam szépErzsébet bal vállával. Igaz, felajánlotta ő, hogy helyezzem oda a kis fejemet, de én azzal bújtam ki ezalól, hogy egy fontos életfunkcióm vált sűrgőssé, de utána minden bizonnyal élek ezzel. Ezen annyira meglepődtem, mármint, hogy aludjak a vállán, hogy azt gondoltam nem is ülök mellé ezután. Aztán kávézva, kekszezve, napenergiát gyűjtve és darazsat kergetve rájöttem, hogy miért is ne, ha egyszer felajánlotta?! A buszra érve elfeledtem az egészet és újra elfeküdtem a baloldalamat. Ezt a panaszosságot meghallva szépErzsébet királyné megint felajánlotta, hogy aludjak a vállán. Úgy gondoltam, miért is ne! Ráhelyeztem hát a fejemet a vállára, ő pedig megjegyezte, hogy igaz, nem férfiváll, de tegyem csak, mert nem nehéz. Mire mondtam neki, hogy "férfinek nem, de erős." Erre elkezdett énekelni. Szóvá is tettem, hogy semmi gond! nem érzem úgy magam, mint egy 4 éves! Erre nevetett és megsimogatta a hajamat. Agyamba hasított a felismerés, hogy mennyit rimándkodtam én egy vállért az utóbbi időben. Ezen kicsit meghatódtam, majd könnyes szemmel jobban belealudtam az alvásba, mint gondoltam. Valahol Újpalota határán riadtam fel, hogy te jó ég! többet aludtam, mint szabadott volna. Ébredésileg nem vagyok jó, ezért kicsit még pihentem ottan és hajtogattam vissza a májamat.
Leszállván a buszról, magamhoz szólítottam egy Kiss Tibis pestiestet, majd elköszöntünk és mentünk. szépErzsébettől el és megköszöntem, aztán tényleg elindultam, elindultunk haza.
