Tegnap úgy gondoltuk ZénóZebulonnal (szimbiózis? :-)), hogy átalakítjuk kicsit a blogomat. Sikerült is némileg, mindenesetre az "őket olvasom" rovatot eltűntettük. :-) Most viszont erős a kísértés, hogy az egész sablont megváltoztassam. Addig is, amíg a biokémia még alszik...
Tegnap a volt általános sulim honlapját nézegettem. Fél óra volt, mire találtam egy normálisat, ahol képek is vannak, de a nézegetéssel több idő ment el, szóval nem került többe a leves, mint a hús. Nagy honvágyam támadt, vissza kéne menni, meglátogatni és beszélgetni a volt tanárokkal. :-( Múltkor, egy éve, mikor ott voltam Ex-Tesitanár azt hitte, valamelyik gyermek szülője, hozzátartozója vagyok és illedelmes "Jó napot!" köszönéssel tisztelt meg engem. Ennek nagyon örültem, de a tradícionális köszönéssel köszöntem vissza, mire ő egészen meglepődött. Így, be kellett újra mutatkoznom és látni az arcát, hogy "ez lett belőle?" :-)
Tegnap délben Anya elküldött, hogy vegyek valamit az ebédhez. Miközben mentem, láttam a mellettünk lévő majdnemkész házakat, amik szinte ugyanúgy néznek ki, mint a miénk. Mikor megláttam a még fent maradt matricákat a bukóablakon, valami fura érzés fogott el, de csak egy pillanatra. Próbáltam újra odanézni és újra érezni, de már nem volt ugyanaz. Visszafelé is éreztem, de megint csak egy pillanatra. Nem tudom, hogy mi lehetett ez, és azt sem tudom eldönteni, hogy jó volt-e vagy rossz. Tegnap már kicsit hideg volt és kicsit, mintha azt éreztem volna, mikor költöztünk. Nem mintha újra be akarnám vállalni! Kicsit éreztem az új ház, az új konyha, az új fürdőszoba illatát és azt, mikor még semmi nem volt az egész lakásban. Mikor még csak barátkoztunk vele, lehet, hogy a miénk lesz? Aztán (számomra) hirtelen döntésből igent mondtunk. Nagy felelősség, saját szoba, nagyobb kert, nagyobb konyha, nagyobb minden. Erről még sosem értekeztem, mindig csak arról, hogy dobozland és, hogy semmi se jó. De, igenis jó.
Szeretnék idén álomkarácsonyt. Már december elején kitenni a mindenféle világítós akármiket az ajtóra, ablakra. És még azt is szeretném, hogy Szentestére ragyogjon az egész ház. Délelőtt feldíszíteném a fát (nem, nem úgy, mint tavaly), megteríteném az asztalt. Bevállaltam ugyanis az asztalterítést és már vettem is hozzá exkluzív zöld-lila szalvétákat. Szép lesz! Kiírni egy karácsonyi cd-t és arra riszálni, majd egyensúlyozni a létra tetején, mikor felteszem a csúcsdíszt. Szerintem az első dolgom az lenne, hogy leesnék, de ez most másodlagos. Szeretnék még nem veszekedn, mint minden karácsonykor és meglepni a családot valamivel. Azt nem vállalom, hogy lucfenyő alakú tortát sütök! Szeretném, hogy a barátaim is itt legyenek a szünetben és, hogy érezzék magukat itthon itt. Szeretném, hogy Enyi ne tegyen megjegyzést, hogy ez a szék már megint nem úgy áll, ahogy neki tetszene és, hogy Cunci ne jegyezze meg, hogy neki nem tetszik a szőnyegem. Már most elkezdeném, ha nem ébredt volna fel a biokémia. :-(
