Életem legborzasztóbb napja volt ez a mai közösségi szinten a suliban. Ez a mai tipikusan olyan nap volt, ami úgy kezdődött, hogy elindult alattam a futóhomok és úgy végződött,hogy a fejemre esett egy nagy küllő. Reggel időben beértem, és szép voltam, még a hajamat is feltűztem - megtiszteltem a pénteki napot, hogy végre ennek a borzalmas hétnek.
Szoknyát vettem fel és pettyes felsőt, meg piros sálat, ami állítólag gátolja az érzelmeim kinyilatkoztatását. És még előbb is beértem, minthogy késő lett volna. Nosztalgiás hangulatban teltek a percek, míg rá nem jöttem, hogy tulajdonképpen olyan emberek állnak körülöttem, akikről azt sem tudom kicsodák. Pedig a szeretett iskolám előtt fagyoskodom. Aztán megérkeztek páran és még rosszabb lett. Kicsit úgy éreztem magam, mint az előző sulimban. Üldögéltem a periférián, próbáltam kommunikálni azokkal, akik bent voltak a centrumban, mind a diákok, mind a tanárok.
A matek órán élte szenvedésem a virágkorát. Bármiféle kommunikációra való próbálkozásom nemcsak, hogy elutasítva lett, de még az adóvevőkkel sem lett észrevéve. Ebben a nagy 'dezsavűmben' felhívtam Anyát, aki elmondta, hogy ma érkezik Nagyim, amitől még jobban úgy gondoltam, hogy elsírom magam. Szerencsére az egész szünetet átbeszéltük és legalább nem kellett azzal szembesülnöm, hogy bizony a periféria bárszékén üldögélve, céltalanul lóbálom a lábam.
Magyarórán Ady lakását látogattuk meg. Furcsa volt. Még nem nagyon voltam ilyen emléklakásokban, de mikor a tárlatvezető száját elhagyta az a mondat, hogy "ez Csinszka ágya" valahogy beleborzongtam. A biztonsági őr és a tárlatvezető egyvelege eléggé lerombolta az előre megszerkeztett látogatásunkat. Innen végül visszamentünk a suliba, Bringával, hogy elújságoljam, elújságoljuk, hogy mi újság. Zöld még ott volt és eléggé meglepődött, hogy én megint ott voltam. Egy elegáns szép jónapot!-al köszöntöttem, mert mégis csak kezdődő a pályafutása itt. Az újság alakul, sőt, mi több, jól alakul. (gyűjtöm a pozitív dolgokat. lehet, hogy újra el kéne kezdenem a napi 20-at?!) Csomó cikk és vers van már, innentől már csak meg kell szerkezteni.
Azért, mert ilyen szépen főszerkeztőnősködöm, megjutalmaztam magam a friss és ropogós Marie Claire magazinnal. Ez már decemberi, fenyősfás ünnepi szám - szalad az idő. A buszon elkezdtem olvasni és elég jókat nevettem azon, hogy Eva Mendesről mit gondolnak a nők. :-) Tovább nem nagyon jutottam, mert a busz tele volt és a magazinom pedig olyan vastag, hogy akár egy egész légycsaládot le tudnék gyilkolni vele egy csapásra.
Mikor leszálltam a buszról a telefonomból némi blues szólt és én pedig Rúzsa Magdival együtt erőltettem ki a torkomból a hangokat. Persze, csak némán. Együtt fáztam vele, miközben szorongattam a Marie Claire-t. Hazaérkezvén ezer meg ezer varjú szállt el felettem, miközben a Csepp a tengerben. Én, pedig úgy éreztem magam, mint egy filmben, aminek baromi rossz a sztorija.
