Meg vagyok hasonulva önmagammal. Gyertya van és tea, az AC/DC meg dübörög.
A kedd kriminális volt. Nővérem azzal csábított el az ünnepélyre, hogy vele is, és Kampányolóval is beszélhetek majd. Ebből lett a nagy semmi, így elég hamar eljöttünk Anyával.
Szerdán, azaz tegnap, ismét elkéstem. A buszra 12 percet vártam, pedig még enni is akartam venni. szépErzsébet újítást vezetett be a közelgő érettségire való tekintettel. Mindenkinek 1 levél irányába, in English, weekly. Csudálatos! Az én levelem, mondanom sem kell, már megválaszolva pihen a postafiókomban. Az ő levele pedig szintén megválaszolva, az övében.
(rövidre zárván ezt a gyötrelmes időszakot, következzék a mai nap)
Ma elmentünk sugárzódni, a messzi Duna-menti erőműbe. Ezt régen a Fehér zsetonok királya is megmutatta nekem, de csak kívülről. Ma megint hiányzott és nincs Istennekannyi pénze, amiért én őt felhívnám! Ma belülről is megnézhettem, és szuper volt. Bár... néha úgy éreztem magam, mint az Armageddon című filmben. Egy Hajós András forma fickó vezetett minket körbe és a fejünkre parancsolta az általam hőn áhított, piros védősisakot. Megnéztük az erőművet kívülről és belülről is. Bizony! Bedugaszoltuk a fülünket és mindent jól megnéztünk. Bepillanthattunk még a veszélyes hulladék lerakó hely barlangjába is. A másik barlangban éppen robbantottak, azt is megérezhettünk. Ezt már sárga sapkában. A barlangból kifelé menet összeszólalkoztam Szaktanárral, ki említést tett az új lábbelijéről, melyet az öltönyéhez vásárolt. Ahhoz az öltönyhez, amiben a ballagásomra jössz? - kérdeztem. Erre, bár a fény kevés volt, láttam arca mérsékelten paprika piros lesz, szeme szikrákat szór és kijelenti, ha ezt kérem a ballagásomra, hogy ő felöltse az öltönyét, így lesz. Erre heves kacagásba (szeretem ezt a szót) kezdtem, mert még én sem tervezem az öltönyöm felvételét a nyári 70 fokban. Különösen lány létemre. Erről egy Besenyő klasszikus jut eszembe: "tehát szüljenek otthon, különösen a férfiak".
Mikor ezt megvitattuk, közelebb somfordáltam és megkérdeztem, hogy a kedves keddi "hogy vagy?" kérdésének válaszára még mindig kíváncsi-e? Mert, ha igen a buszon ezt tökéletesen el tudom mondani. Érdekelte a válasz és a kinyilatkoz(tat)ás, így hát majdnem Pest határáig fostam a szót. Élhetnék a világmegváltós közhellyel, de az már unalmas lenne. Ma valahogy megérkezett a kapcsolatunkba az a bizonyos, sokat emlegetett, egyensúly. Az ő világa már meg van váltva, az enyém meg most alakul. Néha visszatértem a 13 éves szintemre, és akkor éreztem, hogy az előttünk elhaladó autó forgatag máris érdekesebb. Ekkor magasabb gondolati síkra kapcsoltam és próbáltam valahol a saját korom környékén megpengetni azokat a bizonyos húrokat. Néha sikerült, néha legyőzött az autók világító forgataga. Elmondtam neki, hogy el akarok távolodni önmagamtól, mert ez így nem jó. Végső konklúzióra még nem jutottunk, de mindenesetre megkértem, hogyha látná a kínkeserves végemet, legyen jó hozzám és kedvesen figyelmeztessen, ismétlem, kedvesen figyelmeztessen, hogy közeleg. Mondjuk két perccel ezelőtt.
Az út végére Indiagirl csatlakozott hozzánk, majd beszélt nekem a rémálmairól, melyek velünk kapcsolatosak. Beavatott titkokba, aztán pedig már csak pár perc volt, hogy elhagyjuk a buszt. De mégmielőtt ez bekövetkezett volna, Énekespacsirtánk hisztizett egy sort, mert ő nyilvánvalóan siet és álljon meg a busz előbb, mint a megbeszélt, hogy ő leszállhasson. Szaktanár azt javasolta neki, hogy kérje meg a vezetőt, aki minden bizonnyal kinyitja majd neki az ajtót. Erre (fél)hangosan megjegyeztem, hogy "nem kell kinyitni, én szívesen megnyomom a katapult gombot!". Erre Szaktanár csak egy nevelő célzatú: "naa!"-val tisztelt meg. Vajon az emberek nem szoktak még hozzá, hogy javíthatatlan csúfolódó vagyok?
