Amint leesett az első hó, megérkezett hozzám a szeretethiány. Bár sírni még mindig nem tudok..
Életemben és iskolai pályafutásom alatt először fordult elő, hogy féltem kilépni a szeretett intézmény kapuján. Nyakamra tekertem a sálat, pontosan a fejemre illesztettem a sapkát (amivel egész hétvégén barátkoztam), elköszöntem, de féltem kilépni a sötét utcára. Ezek már a megbolondulásom jelei, gondoltam, ezért folytattam az utam a kapuig. Ott aztán fontolóra vettem, hogy megkérek valakit, hogy szállítson haza. Fene abba a kötelességtudó fejembe, a buszon már azon gondolkodtam, hogy a tél beálltával a kapcsolatápoló mindenség küldhetne hozzám valakit, aki ilyenkor megölel és együtt folytatjuk az utat. Csak vezessen óvatosan ebben a nagy hóban! Nem csoda, ha az ember lányának ilyen gondolatai támadnak, miközben Nick Cave és P.J. Harvey a Henry Lee-t dörmögi a fülébe.
Reggel metróval mentem suliba, ami azért fura, mert azzal sosem szoktam és, bár késésben voltam, mégis időben beértem. Ökoanyánk rögtön el is újságolta mindenkinek a pénteki szereplésemet, miszerint "Gogo, mint egy sztárriporter megérkezett, megcsinálta az interjút, elköszönt, majd fogta a kis táskáját és elviharzott. Mi, a Katalán önkéntessel meg csak tördeltük a kezünket, hogy mi van." Bioszon egészen okos voltam, hisz megesküdtem magamnak, hogyha a biokémián túl leszek, szeretni fogom a biológiát. És, ha szeretem a biológiát, akkor okos vagyok.
Magyaron a Csirkefejet néztük, ami eléggé besokkalt, így, mivel törióra nem volt, megkérdeztem, hogy beülhetek-e (mint egy megnyugtatásként) a kezdők angolórájára. Beültem és két perc múlva megkérdezték, hogy mit keresek én ott, tulajdonképpen? Égtem, mint a rongy, de szépErzsébet kitalálta a státuszomat, nevezetesen segítő, így már egyből lehettem a két lábon járó szótár.
Aztán következett a sajátunk, amin Asztronautalány és Blanee vérig sértett, bár igyekeztem annyira nem mutatni. Mondták, hogy jók a napraforgós képek és, hogy ne haragudjak, de nem hatott meg túlságosan. Bár aztán már nevettem és nem rajtuk, hanem velük. Hazafelé pedig hóemberré változtam. És Nagyim nem kérdezte meg, mikor hazajöttem, hogy "ki aaaaz?", pedig olyan jó dumát találtam ki. Szószerint: csak én. (szegénykém, már ezt sem fogná fel, így a 'jó duma' szintet pár fokkal lejjebb kellett raknom)
