Tegnap bazi nagyot estem Enyiéknél a lépcsőn. Mikor földet (vagyis, lépcsőt) értem, felálltam és kijelentettem, hogy "nyugi, semmi bajom!". Aha, persze, állítólag olyan fehér voltam, mint a fal. És sírni is tudtam volna, szóval, már érzelmileg is bizonyított, hogy van könnycsatornám!! A lépcső fából van, én pedig papucsban, sietve, mérgesen. Kicsúszott a lábam alól a lépcső, én pedig hanyatt, mint a filmekben, fokról-fokra megnéztem a lépcsőket közelebbről. A fenekem többet tudna erről mondani, ő még ennél is közelebbről ismerte meg őket. Ideges voltam, baromi ideges. Ideges, mert Enyiék négyezerhatvanhatodszorra is megkérdezték, hogy hová akarok egyetemre menni. Igen, a Bárczira és, de, mondtam ezt már. Igen, minden alkalommal mikor megkérdezték, azaz minden telefonbeszélgetésünkkor.
Megérkezett Anya ajándéka és vele együtt az enyém is, Randy Pausch: Utolsó tanítás. Találtam benne egy mondatot, ami talán segít annak tudatosításában, hogy my granny will pass away - gyönyörű ez az angol! ,,Amíg megtehetem, addig örömmel élek át minden családommal töltött pillanatot, és mindent megszervezek, hogy megkönnyítsem az átmenetet egy új életbe - már nélkülem." Ezek az írók mindent tudnak!
Ma kicsaptam a balhét angolon. Van egy új srác a csoportban, olyan, mindent elrontó (szójáték a nevével, gecipók vagyok). Ma én tartottam kiselőadást, Changes témakörben és a 4000 szóból 2500-at ő mondott. A többi maradék megoszlott szépErzsébet és Englishman között, de ez a szám már elenyésző. Az óra felénél már a hajam is égnek állt, aztán végre elkövetkezett a szünet. Ahol megfogadtam, hogy határozott leszek és nem hagyom, hogy eltereljék a témámat, amire 3 órát készültem a Financial Times című híres lapból kiragadott cikkből. Kedves, angolul tudó csoporttársam ebből és a határozottságomból semmit sem vett észre folytatta a szófelhő ömlesztését mindenkire. Mikor a green card témát kipipáltuk, és mentünk volna tova a new boss bonyolult témakörére, ő (nevét még nem találtam ki) kijelentette, hogy neki van még ezzel kapcsolatban gondolata. Ezt természetesen ékes angolsággal. Megmondtam neki, hogy erről már épp eleget beszéltünk (10 perc számomra épp elég, és most én mondom, hogy mi mennyi) és most térjünk át a new boss-ra. Én is ékes angolsággal, természetesen. Ő erről tudomást sem véve folytatta az érthetetlen szófelhőt az anyjáról meg a doktori címről. Na, nálam itt telt be a pohár! Fogtam magam és a füzetemet, felálltam és visszaültem a helyemre. Mindenki (még ő is, kinek nevét még nem találtam ki) nézett rám, Bringa még meg is kérdezte: "Gogo, jól vagy?". A fejem vagy vörös volt és a hajam is égnek állt vagy falfehér, ilyet tőlem nem szoktak kérdezni.
szépErzsébet is felém szegezte a kérdést: "hát maga, kisasszony? Feladta?". Nem, mondtam én, nem adtam fel, mondja csak (mutattam rá, kinek nevét még nem találtam ki) azt, amit még akar, én már elmondtam, amit szerettem volna. Nagy csönd, húha, Gogoka ideges. Ezt az arcomat még nem nagyon látták. Ha én tartom az előadást, engedtessék meg nekem, hogy valóban én tartsam, én vigyem a beszélgetések fonalát. Következő tanári kérdés szegeződött felém: "mi van a cikkel? Tanácsolsz valamit a többieknek ezzel kapcsolatban?" A cikket feldolgoztam, sok színes vonalak és szövegkihúzások összessége az egész. Tanácsolni? Csak annyit, hogy legyenek türelmesek, mert 3 órát szótáraztam, hogy megértsem. Ez nem mártírság, tényleg így volt. Erre persze, nagy nevetés, majd szerencsére óra vége. Előtte, mint elégtétel, demonstratíve bebújtam a hajam alá, hogy ne is halljam, mint mondanak és ne is lássak semmit. Ennek az volt a hátránya, hogy egy idő után nem kaptam levegőt és muszáj volt kijönnöm onnan. Pedig jó volt ott. Tudni kell, hogy az ajtó becsukós, redőny lehúzós feladatokat én szoktam elvégezni, miután mindenki kirohant a teremből. Ma erre nem voltam hajlandó, ehelyett megjegyeztem, hogy ezeket ma az az ember csinálja meg, aki a legtöbbet beszélt angolul. Ő, kinek ez szólt és kinek nevét még nem találtam ki, a menekülő róka gyorsaságával hagyta el a termet. Englishman magára vette, ezen pedig nagyot nevettem. Talán megszámolta a hangosan kimondott angol szavai számát a miénkhez képest és úgy gondolta, ez most az ő inge. Ha tetszik neki, vegye magára...
Óra után szépErzsébet megkérdezte, hogy mi történt velem ma? Azt hittem, hogy felrobbanok - ezt persze nem mondtam. Nem rá, mint tanáromra vagyok mérges, hanem rá, kinek nevét még nem találtam ki (de azt hiszem az Elrontó lesz a nyerő). Megmondtam, hogy az történt, hogy idegesített, hogy nem bírta befogni a száját. A tanács az volt, hogy beszéljem meg vele, mert ő szegény, kinek nevét még nem találtam ki, nem érti. Hogyan mondjam hát neki, angolul? Erre Képzőművész hátra fordult és megkérdezte: "ki bántott téged, Gogo? Mesélj csak!". Na, ezen úgy meghatódtam, el se tudom mondani. A válaszom csak annyi volt, hogy "ez egy hosszú történet, de majd megoldom, köszönöm." Ez a mondatom tetszett szépErzsébetnek, hiszen hangosan kijelentette a szimpátiáját efelé.
Mindezek után, melyet felfoghatnék próbatételnek is, itt van előttem Randy Pausch könyve, és ez van a boritóra írva: ,, Azon nem változtathatunk, hogy milyen lapokat osztanak nekünk, de az már rajtunk múlik, hogy miként játsszuk meg azokat!". Na, most akkor megtalált a könyv vagy megtalált a könyv?
