Kezdem a mai nappal, aztán, ami jön. Csütörtökön megtudtam, hogy az ún. vasárnapi nagynéni szerepem megszűnni látszik. Van ugye, a vasárnapi apuka, aki csak vasárnap bír az ő gyermekével lenni, különböző okok miatt. Nos, így élek én ún. vasárnapi nagynéni szerepkörben, aki csak félévenként látja Pocahontast. Na, mostantól nem! A szent család ma is itt volt, igaz csak pár órára. Két hete, előtte egy hónappal, meg ma. Minden tiszteletem Segédmotorosé, aki nagyon igyekszik, hogy kapcsolatunkat szorosabbá fűzze. Kicsit talán sikerül neki. Kicsit bűntudatom van, bár azt mantrázom magamban: "Ő is ezt akarná."Egész végig míg itt voltak, fura hiány érzetem volt. Valaki hiányzott, valaki nem volt itt. Valakinek nem terítettem a tízóraihoz, valaki nem kapott vajas kalácsot. Valaki most nagyon hiányzik.
Pocahontas nézte a macskát, én ámulva néztem Pocahontast, Fekete Özvegy nézett engem, Fekete Özvegyet nézte Segédmotoros, Segédmotorost nézte Lovas, Lovast nézte Anya. Szóval jól elvoltunk. Persze, nem múlhatott el a pár órás itt létük szerelés nélkül, de Segédmotoros lelkére kötöttem, hogy legközelebb nem hozhat szerelőfelszerelést!! Hiszen van itt is. Elmondtam, hogy tündérképzőbe járok és talán nagymama koromra be is fejezem. Ezen Segédmotoros csodálkozott, tündérképzőbe?, de megmondtam, hogy majd látni fogja a változást. Kérdően felhúzta a szemöldökét. Nem, szárnyaim nem lesznek.
Tegnap kidőltem. ZénóZebulonnak megígértem, hogy beszélünk, de mikor hazaértem rögtön lefeküdtem, aztán majd felkelek és sokatsokat beszélgetünk. Igen, a felkelés sikerült, ma reggel 7-kor. Fél 8-kor hívott Enyi, hangja zilált volt. Elmagyarázta, rohanva, hogy ne keressük ma őt telefonon, mert ki kell vinnie Epit Bécsbe. Epi a messzi-messzi San Franciscoba indult ma reggel, 5-kor, konferenciára. A reptérig el is jutott, de 7-ig egyetlen, főleg nem az övé, gép sem szállt fel. Mikor letettük a telefonont oda küldtem az egész repülőtéri személyzetet, ahova biztos nem megy repülő. Nem, ez még a melegebb éghajlatnál is odébb van.
Realizáltam tegnap, hogy a következő hét, az utolsó hét a suliból. Hová lett ez a fél év? Mikor volt egyáltalán? Most kezdtük el a sulit, ott ültünk a padon és fikáztuk a sok újat. Jesszusom! Valószínűleg ehhez a felismerésemhez kapcsolódik az éjjeli rémálmom. Azt álmodtam, hogy egy nap van még az érettségiig és én nem tanultam semmit. Nem korai még ez a rémálom?? Na, mindegy, álmodtam, rossz volt, kész.
Meg kell írnom a magyart. Nem lehetne inkább, hogy egy postot másolok ki, mint hogy Gregor Samsa átváltozásáról elmélkedem? Hm?
