Mivel a könyvkupac magasodik az éjjeliszekrényemen, elég lassan haladok a posztmodern irodalom nagyja által alkotott könyvvel. Plusz, betegségem erősebbnek bizonyult nálam. Olyanannyira, hogy még két nap kényszer pihenőre vagyok kötelezve, mert homloküregem vészesen közelít a gyulladt állapot felé, így jobb vigyázni. De, vissza a könyvhöz. Zavaros történet, galambokkal meg mikróhullamű sütővel. Életszagú társadalmi diagnózis egy ötletgazdag műben, ahol a hőst nem feltétlenül tudom elkülöníteni a lírai éntől. Mindenesetre humoros és figyelmeztetően, dermesztően félelmetes.
"Kruhaha, mondta, kruhahaha, hát az egyébként kész röhej lesz, ha én vélük örökké ilyen feledékeny leszek. Meg fasz. Ők barátkoznak, én meg ódzkodok? Lenézek? Két napig nem nyitok se ajtót, se ablakot? Hát milyen hozzáállás az? Mellesleg nem fogom elhinni, de ha valakit jégcsappal szúrnak agyon, annak annyi nyoma se marad, mint a légyfing. Hogy ezen el-e gondolkoztam már.(...) Le kellett ülnöm, hogy ne lássam a lábamat remegni."
