GoGo

Smink le- és fogmosás közben próbáltam megfogalmazni ezeket a rózsaszín dolgokat. A tükörből visszanézett rám egy lány. Ez a lány ott szemben a tükörben még a fogmosást is fülig érő vigyorral bírta lebonyolítani. Ez a lány tényleg csak vigyorog naphosszat, még a Nagyintézményben is - általában Vele. Bent, persze, elővesszük a legdisztingváltabb énünket és kellő távolsággal haladunk egymás mellett. Na, nem mintha titok lenne vagy bármit is szégyellni kellene, egyszerűen így jön ki.

De, ahogy elhagyjuk az egyetemi körletet, el sem engedjük egymást. Se a villamoson, se a metrón, se az ellenőröknél, se a mozgólépcsőn. A mozgólépcsőn persze muszáj, mert egyszer annak is vége van. És nekem jutott az a hálátlan feladat, hogy szólni kell, amikor vége. Mindig a legjobb pillanatban ér véget a mozgó szerkezet...

(figyelem! a mai adag extra rózsaszín rész következik, aki nem bírja, még kiszállhat!)

El vagyok varázsolódva, azt hiszem most már majdnem teljesen. Az illata, a szeme, a keze, az érintése, a szavai meg, ahogy bánik velem... egyszerűen elmondhatatlan. A tudat, hogy az lehetek mellette, aki minden 'vágyálmom' mellett lenni akartam egyszerűen… tényleg nem talál az ember lánya szavakat. Minden olyan gyorsan történt, hogyha visszagondolok, egy pillanatnak tűnik az egész, most pedig Ő és én, szóval...értitek. Nem hittem, hogy egy hét alatt beleesek valakibe így, mint ló a gödörbe (by Nővérem). A mindennap találkozás, a sok virtuális és nem virtuális beszélgetés úgy látszik életveszélyes, viszont nem károsítja súlyosan az én és környezetem egészségét. Úgy, hogy az illata mindig benne van az orromban, nem tudom onnan kiszedni sehogy; hogy várom a reggelt, amikor találkozunk. (én meg a reggel, hahaha..) Hogy képes leszek nem figyelni egy előadáson és csak fogni a kezét, illetve ő az enyémet. És közben még a netbookomat is megszereli, hogy ne menjen el folyton aludni ez a rendkívül álmos elektronikus szerkezet. Hogy képes lennék azért bemenni arra az órára, amire azért nem járok, mert szeretem azt a tárgyat, hogy együtt tölthessük az időt. De nem megyek be, hanem összeegyeztettünk még egy találkozót, az otthonunk félútján, hogy még a hazautazása előtt tudjunk találkozni. Hogy tényleg egész nap csak mosolygok, akkor meg még jobban, amikor kedvesen megkérdezi, hogy "mi vaaan?", én pedig nem tudok válaszolni, mire ő homlokpuszival próbál válaszadásra bírni. Nem tudok neki válaszolni, mert hát, azt mégsem nem mondhatom neki, hogy "Te vagy."