"Nem szabadna barátkoznom veled. Kiábrándulok a saját életemből."
Épp a hippikről és az ő mozgalmukról szóló előadásomat csinálom, holnapra. Belőttem (magam és) a youtube-ot, hogy kellően ráhangolódjak az életérzésre. Épp Janis Joplin üvölti a fülembe, hogy nem tudom mi a szerelem és úgy érzem, hogy mindjárt lekapom a felsőmet és önnönmagam semmijében fogok végigrohanni a városon. Ahogy ezt most átgondoltam, nem, inkább nem. Megvárom ezzel a tavaszt. Bár akkor annyira fogok fosni az érettségitől (mintha most nem?!), hogy szerintem inkább hiperventillálni fogok, mint akárhogy is szaladni. A technika most épp ki akar velem baszni, de én nem hagyom, mert akarom, hogy a többiek is érezzék a végig rohanós érzést. Bár, ha tényleg eljön a vég, minden erőmmel azon leszek, hogy megakadályozzam. Kibaszott, úgyhogy csak kép lesz.
Ma simábbra ébredem az idegeimet (ezért vagyok most ébren) és talán ezért (nem) tudom a helyén kezelni az angol órai szitut, amit többet nem fogok hangoztatni. Főleg nem egy hétig. Azért kicsit rosszul esett. Olyan ez, mint az első benyomás vagy egy első reakció. Csókolom, Freud bácsi!
