Az előbb megtámadott a zöld szemű szörnyeteg. Belopózott a szobámba és vezette a kezemet. Aztán ráült a vállamra és suttogta a fasságokat. Most pedig (hála neki) olyan nagyfokú gyűlölet van bennem (és harag), hogy nem tudom leírni. Ez nem tartozik az édes teher kategóriájába...
Ma volt az utolsó művtöri óra, ami szíven üött, mert mégis csak az első, utolsó. :-(
És egy kis vidám dolog: nincs semmi. De tényleg semmi. És ez jó!! :-) (én pedig elüldöztem a zöld szeműt)
