A költők ismét mindent tudnak. Ez az igazság, nem tehetek mást.
"Mit bánom én: süvölt, fecseg –
mégsem ölhet meg engemet.
Ha rángok is a félelemtől,
életem akkor sem ezen dől –
ha meghalok sem függök tőletek.
(...)
A parkmezőben odatűzve
még lombtalan csemete-fák.
Emeli a szemet az ág,
s akkor látja: még nincsen éjjel,
még zöld az ég, rózsás szegéllyel,
a targally vonalai ében,
ismeretlen betűket írnak,
s köztük, az ég zöld szeletében,
fent szikrázik az esti-csillag." (részlet Nemes - Nagy Ágnes: Jegyzetek a félelemről című töredékéből)
És következzék a legszebb, a legaktuálisabb. Arról, hogy ami most van, az így is marad és megérte.
"Védd meg, ha bírod, mondd: megérte,
megérte, mondd, hogy így a jó,
megérte minden kaptató,
a bölcs szándék, törekedés,
a titkos élű, lassu kés,
orv pusztulásra oktató,
mondd, mondd, hogy megérte az elme
sötét szobába hasitó
csíkosan villogó szerelme,
megérte ez a fulladó
lélegzetvétel, ez a képzelt
értelem, ez a néma szó,
absztrakció, distinkció,
a szív, a rángva gyulladó" (Nemes-Nagy Ágnes: Védd meg (részlet))
