Nyilvánvalóan, nem sikerült könnyek nélkül végignézni a Dzsungel könyvét - de ez tőlem nem is várható. Pocahontasnak nagyon tetszett a darab, azt mondta mégegyszer nézzük meg élőben. Mondtuk neki, hogy ez is élő volt, de ő ragaszkodott a következő élőhöz. Mikor Balu elment, Fekete Özvegy megszorította a kezemet, én meg jót bőgtem, de ez így volt teljes. Meg kell állapítanom, hogy Kútvölgyi Erzsébetet még mindig nagyon imádom és szerintem övé a legjobb szerep az egészben!
Színház után (előtt és közben) Segédmotoros folyamatosan vigyázott rám, ami elég fura (néha zavaró) érzés volt. Nem kell rám vigyázni, köszönöm. Lehet, hogy néha még a saját lábamban is elesek, amitől elharapom a nyelvem és a leharapott végét lenyelem, majd attól fulladozni kezdek, de köszönöm, megoldom magam. Majd szólok, ha kell valami. Ha valaki van, aki normálisan áll hozzá és az egész helyzethez, akkor az én vagyok, szóval ez nem bántás csak fura volt nekem ez a szerep részéről. Aztán, mikor már nem bírtam tovább, és már ellőttem az összes "hogy állsz a tanulással?", "köszönöm kérdésed, jelen pillanatban ülök" poénomat, felvettem az "idegesítődemégiskomoly" álarcomat. Ez a hozzá és a Cuncihoz szóló kommunikáció között van valahol, tehát úgy éreztem, hogy teljesítettem, amit terveztem. Fekete Özvegy annyira nem tudott velem foglalkozni, mert Pocahontas (hiába megy szeptemberben iskolába) még mindig nagyon anyukás. Más nincs is neki, szerencsétlennek. Szóval, Cuncit és Fekete Özvegyet szórakoztatta a gyerek, így nekem maradt Segédmotoros, akit lassan el kéne fogadnom. A felszínen már megy, de ha jobban aláások vagy valami olyan pillantást látok, ami ismerős már korábbról, összeszorul a szívem és legszívesebben ütnék - csak azt nem tudom, hogy kit. Tehát, egymást szórakoztattuk. Én azzal, hogy megígértem, ha szerez szöveget, énekelek neki a Dzsungel könyvéből; ő engem azzal, hogy megmutatta nekem a 96ezer (!!!) forintos inget, amit látott. Sokat ecseteltem neki, hogy bizony, bizony ez a nagy pösti belváros, amin rendszerint nevetett - jól elvoltunk. Mikor már nagyon elfáradtam és nem nagyon tudtam koncentrálni arra, hogy magamon tartsam az "idegesítődemégiskomoly" álarcomat, benyögött valami vicceset, amitől úgy elkezdtem röhögni, hogy azt hittem összeesek. Erre Cunci (aki egyedül maradt, mert Pocahontas elhúzta valamerre az anyját), hátrafordult és megkérdezte, hogy "mi van, nem tudtok jönni?". Abban a pillanatban annyira röhögtem, hogy állni is alig, de mondtam, hogy még egy pillanat. Egy pillanattal később Segédmotoros megszólalt: sajnálom, letelt. Na, ettől még jobban röhögtem...
Miután én nem tudok mit kezdeni a gyerekkel (ezt már kifejtettem alant is), továbbra is Segédmotoros volt a társaságom (vagy én az övé?). Rá kellett jönnöm, hogy fél ő Cuncitól, amiért eléggé haragszom rá (mármint Cuncira), hiszen ez az ember csak egy ember (szakálla volt kender) és legalább nekünk el kellene fogadni. Épp eleget küzd ő a család másik felével, legalább mi megkönnyíthetnénk. (Ó igen, már érzem. Terézanya is így kezdte...) Magam részéről az első találkozás óta kedves vagyok vele, szóval velem semmi baja. Remélem, meg azt is, hogy ez jelenleg vica-versa. Szóval, sétáltunk a csodás pösti belvárosban, amikor kijelentettem, hogy volna hozzá egy kérdésem. Éreztem, ezen egy kicsit megrökönyödött, de várta a kérdést, bátor ember ő. Nem tudtam neki feltenni, mert ez nem a "mit ettél ma reggelire?" kategóriába tartozó kérdés - és ezt meg is mondtam neki. Erre olyat mondott, amitől kicsit megint nem tudtam menni.
Fura mozdulatokat vett fel a fejem, ami az igen és a nem közötti sréhen mozdulatsort akarta utánozni. Mondtam, hogy este 9 után ez az egyetlen fejmozgás, amit a fejem produkálni tud. Azt kérdezte, tudom-e a számát? Persze, hogy tudom, két függöny felrakása között megadta. Akkor jó, írjak neki egy smst vagy hívjam fel és visszahív és akkor meg tudom kérdezni. Mit csináljak és akkor mit tudok csinálni? Jesszusom, lepergett előttem az egész életem, mikor ezt kimondta. Nem is kell mondanom (ugye), hogy szívemet melengette ez, mert ilyet ritkán mondd az embernek egy olyan valaki, akit még 1 éve se ismer, de én nem akarom, hogy mások úgy érezzék, hogy ki vannak ebből a kérdésből csukva, mikor ők ismertették meg velem az egész helyzetet. Miután ezt felajánlotta, a fejemmel kapcsolatos mozdulatsor át tudok változni egy "igen" erejéig, de aztán visszatért a sréhen mozdulatsorhoz.
Miután ennek a dolognak pontot tett a végére, azt kezdte el mondani, hogy majd amikor lemegyek hozzájuk a nyáron 2-3-5-több napra, majd akkor elvisz ő engem horgészni. Hova megyek és mit csinálunk? Ezt is megmondtam neki, meg azt is, hogy nem vagyok hajlandó felkelni hajnali 5-kor három hal miatt és egyébként sem értem ezt a horgászatot. Ez ugyanolyan, mint az autó fényképezés - semmi értelme (tisztelet a kivételnek!!), mert csak ott áll az autó, nem csinál semmit, mit lehet rajta fényképezni? Éreztem az utálatot, mert mégiscsak egy férfivel állok szemben, és jól ki is röhögött. Megmondta pár perccel később, hogy az nem igaz, hogy nem lehet beszélgetni horgászás közben, nem mennek el attól a halak, ha beszélgetünk. Igen? Hát az én beszédmennyiségemtől nem hogy elmennek, de fel is fordulnak. Aztán az egyetemről kezdett kérdezgetni (szerepzavara volt, szegénykémnek), hogy hova megyek?, mit csinálok?, mennyi ideig?, satöbbi... türelmesen válaszolgattam neki, majd arra gondoltam, megszívatom egy kicsit. Elkezdtem neki Darawktól (tudjátok, a tudás istene) tanult szavakkal dobálózni. Ebben a szituban Cunci, Segédmotoros pártját fogta, amitől csak dühös lettem, mert úgy látszik a kétszínűség fertőz. Először csak olyanokat akartam mondani, hogy városszociológia, meg mobilitás, meg társadalomstatisztika. Ezután, már elkezdtem akceptálni a koncepcionációt és abszolválni a szofisztikált módszereket. Háh, és ki is dőltek!! :-))
Mielőtt beszálltak a kocsiba, a lelkemre kötötte, hogy ne felejtsem el a kérdést (hogyan is tehetném?)!! Mikor elhajtottak a Királyok városa irányába, Cunci megjegyezte: "hú, nagyon úrinő voltam!", én pedig azt, hogy "reméltem, hogy nem gondolod, hogy el kéne rontanod az ünnepet." Miközben jöttünk hazafelé egyetlen dalszöveg járt a fejemben, újra és újra: "Mint almában kukac, a fejemben jár, egy eltévedt gondolat, észt guberál. Az érzést hívja, de az nem figyel, és tudom, barátom, hogy téged sem érdekel."És, hogy ez, ebben az esetben nem igaz. Ámen.
P.S: jelen pillanatban a világ leghitelesebb árnyéka vagyok és "puklis laposhajú pólólány". Amiből a pukli nem annyira igaz, mert már nem annyira fáj. Pénteken megorvoltuk. :-)
