Alig aludottam valamit éjjel. Egészen konkrétan semmit, de ez legyen titok. Most pedig azon fáradozom, hogy összeszedjem a gondolataim fonalát a Koncentrációs táborok tapasztalatainak hatása című esszémhez. Nem tudom honnan jött az ötlet, hogy erről kell írnunk, de életem egyik legnehezebbje. Mióta tegnap utána olvastam, az ismert gyomorgörcsös-jézusmáriaszentjózsef érzés van bennem. Egyrészt, mert valaki ezt átélte és túlélte, másrészt, mert valaki megtette, Harmadrészt: nekem erről kell írnom 2 oldalt. Vagy többet, plusz irodalmilag kell példáloznom. Miért nem elemezhetem inkább J.A. versének egyikét vagy inkább az összeset? Miközben ezt írom, azt hiszem vért sírok majd.
Alig tudok itt ülni, mindjárt lefordulok innen. De nem aludhatok, mert ha most lefekszem, jövő csütörtökig aludni fogok. Aztat pedig nem lehet, mert és éretté válni pedig nem könnyű. Még mielőtt ez megtörténik úgy szólalok meg, mint kiskoromban: aludiniiii akarrrooooook!!!!!
