Azon az apró tényen kívül, hogy holnap lesz az utolsó nap és mindjárt elsírom magam, semmi bajom. Szépen lassan a sírás gödrébe sodrom magam a különböző zenékkel és azzal, hogy milyen gyorsan elrepült ez a 3 év. A This is the last time című számon (by Keane) sírok-zokogok. Azon az egy dolgon tudok röhögni, hogy mennyire ronda az énekes, de ezen nagyon!!
Holnap lesz az utolsó nap, ha esetleg még párszor megemlítem, szkúzi. ZénóZebulonnak és Bimbusnak a mai volt az utolsó és nagyon fura volt. Jövő héten ilyenkor már csak az angol lesz hátra és a ballagtatás. És utána repülünk... Valami csoda folytán a Gilmore Girls zenékhez tévedtem és (micsoda csoda!) ott is találtam magamnak sírni valót. Tudom, tudom, a Blaha Lujza díjat majd postán kapom meg, dehát most esnek le nekem a dolgok. Tök jó azzal felvágni, hogy egyetemista leszek meg lesznek majd a bulihegyek, meg különben is egy hétig ünnepel engem a családom, mert Gogoka nagykorú lesz - de nem lehetne valahogy megoldani, hogy pár embert, pár tanárt, a fakkomat és a bögrémet viszem magammal az egyetemre?
Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mit érzek most. Tudom, hogy néha rengeteget panaszkodtam itt és mindenkit elküldtem a halál kékeres méteres faszára, hogy mekkora barmok, de most hogy itt a vég, egy-két kivétellel nagyon fognak hiányozni. "Most mivan? :-D Tényleg nem ülök bennt többet törin? Se magyaron nem alszok és fekszek többet? Felfoghatatlan!" - na, igen, van aki ki tudja fejezni. 3 évig az életem része volt az egész Szeretett Intézmény és most egyszerre, huss, átmegyek egy másikba, ahol senkit se fogok ismerni. Hiába az összes veszekedés, az összes késmegállítós hangulattal teli nap, az utóbbi harag, és az, hogy utáltam az egészet, most mégis úgy bőgök, mint egy óvodás, akinek elvették a játékát. Persze, majd kiesik a szemem, annyira csípi a szemceruza feketéje, ami belement, de ez is csak az én formám lehet. Fura, mostanában sokat gondoltam az általános iskolámra, amit nagyon szerettem, de nem értettem, hogy miért. Most megleltem a miért?-re a választ: a Szeretett Intézményből is el fogok jönni, kb. másfél hét múlva, és ez is nagyon fog hiányozni. Itt nőttem fel, itt váltam éretté (hiszen érettségizem)és itt szereztem olyan barátokat, akikkel valóban életreszóló lett a barátság. Tavaly el tudtam mondani, hogy mit érez, most, mikor velem történik, nem találok szavakat. If I could write...
