Tegnap letudtuk az angolt és ezzel véget értek (nekem) az írásbelik, ma pedig ballagunk. Az ajándékokat, mint mindent, az utolsó pillanatra hagytam és most bajban vagyok. Idézetet kapnak a tanerők, mert többre most megy anyagilag. De olyan szépek vannak, hogy az csak na. Itt bőgök már kb. fél órája, pedig még nincs is ballagtatás. Gondolkodom, hogy kinek és mit, de most egy-egy leporellót tartok a legalkalmasabbnak arra, hogy mindenki megkapja azokat az idézeteket, amikből összeáll az ő lényük, az én szememben. Nyilvánvalóan találtam magamnak valót Varró Danitól is, íme: A sors kegyetlen ujja intett: El kellett válni hőseinknek. Kezdődik majd az iskola, S egymást nem látják tán soha." 

Kicsit félek a mai naptól, mert félő, hogy nem leszek kész. Igen, felmerült a kérdés: akkor miért ülök még mindig itt? Azért, mert még nem vettem muffinpapírt és anélkül nm nagyon tudok sütikét sütni. Meg még beszerezni néhány dolgot és most még idézetelek. Azért próbálok örülni annak, hogy nincs ma már El Nino, hanem szépen süt a Nap. És ma ballagok *el se hiszi* :-(