Ismét taccsra tett a kiscsaládom. Úgy szeretem őket. Mikor Enyi és Műkedvelőné megérkeztek én épp az újdonsült mosogatásban voltam benne nyakig, így nyitottam nekik ajtót. Azért újdonsült, mert már reggel is 3/4 órát tettem ugyanezt. Enyi hozott csomó kaját, szóval az egész hűtőt át kellett pakolnom (és ez most nem túlzás). Jó gyerek módjára meg is csináltam, de a csomó kajának csak úgy tudtam helyet csinálni, hogy a benne lévő csomó kaját átrakom csomó kisebb edénybe/bármibe, azokat elmosogatom, majd az új csomó kaját berakom a helyére vagy alá/mellé/fölé/bele. A második edényt mosogattam el mikor odajött Enyi, hogy talán ha az új csomó kaját elpakolnám, akkor talán nem romlana meg. Ránéztem, próbáltam nem a "baszki, hát nem látod, hogy ezt csinálom?!" pillantásommal és mondtam, hogy ezen ügyködöm. "Hát, mire végzel, talán meg is romlik." - hú, ez kemény kritika. Tudom, hogy lassan megy, de legalább tiszta lesz a tál, amire ráégetted a krumplit. De, persze ezt sem mondtam. 5 perc sem telt el, mikor jött a következő megszólalás: "hagyjad, nem kell olyan alaposan." (ugyanis még mindig a krumplis tálat sikáltam) Mondtam neki, hogy "ha én egyszer valamit elkezdek, azt be is fejezem." Közben persze Anya egy szót se, minek is védené meg a lányát? Jött a válasz, Enyitől: "igen, ez mind rendben van, de majd én befejezem, te inkább menjél tanulni!" Aha, jó. Kezdhette volna talán ezzel is. De nem, ő folytatta! (érti ő a dolgát) "ha nem tanulsz, nemhogy egyetemista, de vécés néni se lesz belőled. Ja, de az se, mert oda vagy jó eredmények kellenek, vagy protekció." Ezt még elmondta háromszor és mikor kitették a lábukat az ajtón arra gondoltam, hogyha az egyik késsel, amit mosogattam elvágtam volna a torkom talán sokkal kevesebbet idegeskedtem volna. És az én mesém is tovább tartott volna.
Az élet iróniája az, hogy az előbb hívott Enyi. Muszáj lejegyeznem ide a beszélgetést, mert bár magam tragikusnak találom, másoknak talán szórakoztató.
Enyi: - Szia, meg kell, hogy dícsérjelek, szépen elmosogattad!
Gogo: - Ja, heló. Kösz.
Enyi: - És ettél valamit?
Gogo: - Nem, még nem vagyok éhes. (illetve: elment az étvágyam, mikor itt voltatok)
Enyi: - Miért nem?
Gogo: - Mert akkor ettem, mielőtt jöttetek.
Enyi: - Jó. És mit tanulsz?
Gogo: - A társadalomismeret projektmunka önértékelésemet csinálom. (illetve: hogy hogyan lehet az összes rokont virágnyelven elküldeni... oda)
Enyi: - Miért kell az most? Nem ér rá később?
Gogo: - Nem, mert a tanerő azt mondta, hogy valamikor jön az érettségi elnök és leellenőrzi ezeket.
Enyi: - Értem, hát akkor jó tanulást! Szia!
Gogo: - Szia.
(és mindezután elénekeltem önmagam szórakoztatása az Addams family főcímdalát. "They're creepy and they're kooky, mysterious and spooky, they're all together ooky, The Addams Family...")
