Tegnap olvastam egy furát és azóta foglalkoztat a gondolat. A fogalom: érzelmi kurva. Olyan valaki az érzelmi kurva, aki könnyen megszeret embereket, nagyon könnyen és éreznie kell, hogy az emberek is szeretik őt. Na, erre mondjon valaki, valamit. Én azt mondom,hasonlóság.
A rakétáit kilőtte már az a bizonyos telihold én meg nem tudom, hogy hol a helyem. Rengeteg dolgon gondolkodom, jár az agyam; mi és hogyan lenne a legjobb, hogy kéne beosztani az időt, mivel is kéne a tanuláson kívül foglalkozni (ide van a legtöbb ötletem). Hogyan legyek a legjobb legjobbbarát, hogy tévedésből jöttem-e világra és, hogy miértvan az, hogy néhány dolog a legrosszabb rémálmaimból kerül be az életembe? És hogy egyes-kettes emberek miért nincsenek az életemben? Az a feladat, egy papírral és egy tollal, hogy írjam le, hogy milyet is szeretnék. Hú, egész délután ezen gondolkodtam, mert eddig azt hittem, hogy pontos elképzelésem van ezen a téren. Legalább ezen. De nem. A bajt viszont már diagnosztizáltam: túl korán tettem túl magasra a mércét. Illetve, nem kellett nekem tenni, tevődött az magától. Tőle, is. Szóval, született mégegy gondolat, amin gondolkodhatok. "Ahelyett, hogy tanulnál, fiam!"
ps: ma reggel leforgattunk Anyával a családi filmünk első jelenetét. Ment el épp, én pedig egész, -félálmomban felnéztem és csak ennyit mondtam: "Anya, szeretlek!", erre Anya (bár erre nem emlékszem tisztán): "én is téged!". Majd elviharzott. Hát tiszta Gilmore Gilrs.
