Ma van az a szent nap, amikor utoljára dolgozom Enyivel. Ez bizony szomorú, tegnap láttam is az arcán, hogy nem annyira örül, hogy kilépek az életükből, mikor 4 hétig benne voltam. Bár néha pofátlan (erősen), néha "neeeeem akarom", néha nyafogós, kitörni vágyós emberlány voltam, de végülis mindig megcsináltam, amit kellett. Nem mintha ez nekik elég lenne, de nekem az.
Tegnap borzalmasan éreztem magam, viharfelhők és hasonlók miatt. Éjjel nem aludtam, tényleges viharfelhők és szél miatt, 4-kor bírtam álomra csukni a szemeimet. Aztán elmentünk Bringával megvételezni az én általam egyáltalán nem kedvelt rózsaszín színű koszorúslány hacukámat. A sors büntet, 1 és negyed órát vártam Bringára a tűző napon, majd negyed óra alatt kiválasztottam a megfelelőt (amibe mellesleg elsőre beleszerettem). Ezzel a ruhával felszerelkezve indultam el Cuncihoz és Boszihoz, akik tömködtek belém némi narancsos csokoládét (boldogság, gyere haza), majd utamra indítottak. De, persze ott is belebújtam a csodálatos királylány ruhámba.
Enyinek is megmutattam munka előtt (kezdett elveszni a varázsa), minden jól ment. A munka idő alatt többször rosszul lettem, de tűrtem, mert ez az élet. Vagy legalábbis ezt mondják. Otthon, mikor (már unott fejjel) megmutattam a ruhámat Epinek, alig jött rám. Nos, itt már erősen visszatömködtem a könnyeimet (a ruhába), mert hát emiatt azért mégse kéne itatni az egérkéket. Aztán később mégiscsak előmasíroztak.
Mrs. Mindentudóval beszéltem tegnap reggel telefonon, akut pszichológiai segítségre lett volna szükségem, de édesapukájával történt valami s így nem tudott nékem segítséget nyújtani. Délután visszahívott, hogy nem volt semmi komoly, de most nem tud beszélni, mert siet (nem vagyok meglepve), de majd visszahív. Nem hívott, de neki természetesen megbocsátom (mint másoknak is). Aztán reggel ott volt a kis boríték. Gyomrom összerándult, mert a telefonommal mostanában nem vagyok jó kapcsolatban, de láss ezer csodát, Mrs. Mindentudó érdeklődött, hogy alszom-e és, hogy jól vagyok-e? A válasz már-már komikus lenne, úgyhogy maradjon titokban. Jól esik, hogy tőrődik velem ő, mert ámbár kapcsolatunk nagy múltú, de nem igazán folyamatos, amiért néha dühös vagyok, aztán rájövök, hogy hülye is. Na, de megígérte, hogy összehoz velem egy találkozót, mert még nem találkozott az 5 tárgyból írásban és szóban érett Gogókával, amit igencsak vérlázítónak találtunk. Ámen.
Buzog bennem az alkotási kedv és hívogat a Balaton. Tortás hívott, hogy induljunk mi együtt a Nagy tóhoz ma reggel, de mint látjuk, dolgozom. A háttérből az ő Gucci órása dumált nekem, hogy miért nem hívom vezetékesen és, hogy olyan nehéz felemelni nekem a kurva telefont., ugye? Tőlem nem megszokott ingerültséggel szóltam neki vissza egy kicsinítőképzővel ellátva az ő nevét, hogyha megtenné, hogy esetleg befogná a száját?! Köszönöm. Nyilván nem tette meg, így elég gyorsan véget vetettem a telefonálásnak, melyek mostanában nem sűrűek, felszínesek és rövidek.
Nővérem betöltötte a 30Y-t hétfőn. Másnap, mikor beszéltünk telefonon beszámolt az ő rózsaszín járókeretéről, rózsaszín pomponokkal. Hivatalos voltam az ő meglepetés szülinapi bulijára, de miután dolgozó nő vagyok(voltam, leszek) nem tudtam jelen lenni. Majd szerdán bepótoljuk, vakuvillanások kereszttüzében :-) Eközben, miközben ezt írtam, eszembe jutott a tavaly nyári fesztiválozás s jó kis nosztalgia hangulatom lett. Ezt, legnagyobb sajnálatomra nem tudom kibontakoztatni, így csak két (nem feltétlenül a témába vágó) idézettel, szövegrészlettel zárnék.
"Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt."
"In Our Darkest Hour
In My Deepest Despair
Will You Still Care?
Will You Be There?
In My Trials
And My Tripulations
Through Our Doubts
And Frustrations
In My Violence
In My Turbulence
Through My Fear
And My Confessions
In My Anguish And My Pain
Through My Joy And My Sorrow
In The Promise Of Another Tomorrow
I'll Never Let You Part
For you're always in my heart"
