Tanulom a pszichológiát, pont ma, pont a tegnapi nap után, és ezt találtam:
"A szeretet mindig társhoz kötött. A társas kapcsolat egyedi természetű a szeretetben. A szeretetet átélő ember melegséget, bizalmat, biztonságot, nyugalmat él át a szeretett személy jelenlétében, vagy ha rá gondol. Általában az emberek azért szeretnek valakit, mert valami olyat biztosít számukra, amit kívánnak vagy kedvelnek, amire szükségük van. Ezt a fajtáját a szeretetnek Maslow hiányszeretetnek („D” deficit-szeretetnek) nevezte. Ez hiányszükségletet elégít ki, hosszantartó deprivációja betegséget okozhat. (Spitz és Bowlby is foglalkoztak ezzel, és feltárták azt a tünetcsoportot, ami a szeretet, kötődés hiányában alakul ki, az anyától való megfosztottság állapotában.) A szeretetéhség olyan hiánybetegség, mint a só és vitaminhiány, bizonyos esetekben gyógyítható. A szeretet másik fajtája az L-szeretet, ami a lét iránti szeretetet jelöli. Ez önzetlen, a másik léte iránt érzett tisztelet és szeretet. Az L-szeretet nem szab feltételeket, nem birtokló jellegű.
A hiánymotivált ember nem egésznek látja a másikat, hanem hasznossági szempontból értelmezi. A szeretet-deficitben nem szenvedő egészséges ember csak kis fenntartó adagokban igényli a szeretetet. Ezek az emberek inkább képesek szeretet átadásra. Az L-szeretet prototípusa az egészséges anya tiszta, önzetlen szeretete, amely hatással van a személyiségfejlődésre."
Valamint a kedvenc Radnóti versem újra megtalált:
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
(Két karodban)
Hát így. Kösz, Sors!
